„A szememben a kézilabda a rögbi után a második leginspirálóbb sportág, ahol dolgozhatok – mondta lapunknak Sarenac. – Más sportágakban a fizikai, erőnlétbeli hiányosságok könnyebben pótolhatóak kreativitással, játéktudással, míg kézilabdában egyre kevesebb helye van a gyengeségnek, minden téren jónak kell lenni. Mi a filozófiánk? Mindig azt mondjuk a játékosoknak, ha nem érzik át, nem tudják használni. Fontos tehát, hogy tisztában legyenek a háttérrel, és megértsék, mit miért csinálunk, hogyan segíti őket a fejlődésben. Ha megtanulják, miként tudják a testüket hatékonyan használni a különböző helyzetekben, a karrierjüket is meghosszabbíthatják.”
Hollandiába költözésük után 2008-ban saját vállalkozásba fogtak, és hamar jöttek az egyre jelentősebb megbízások, dolgoztak többek között a Fortuna Sittard és a Roda labdarúgócsapatainál, vagy éppen a belga és a holland férfi kosárlabda-válogatott mellett, de aktív szerepük volt a holland kézilabda-akadémia kialakításában is.
„A kézilabda az ütközések miatt teljesen más megközelítést kíván a részünkről is. Viszont pont azért szeretjük, mert a mi munkánknak is sokkal nagyobb szerepe van az eredményekben. Mivel a játékosok is érzik a befektetett munka gyümölcsét a pályán, hajlandóak komoly erőfeszítéseket tenni” – vette át a szót Ivanovics, aki egyetértett kollégájával abban, a tehetség önmagában kevés, odaadásra és kemény munkára van szükség ahhoz, hogy ezt kellőképpen ki lehessen aknázni. Fontos, hogy az új generáció már fiatalon elsajátítsa a megfelelő alapokat, főleg hogy a mai gyerekeket sok egyéb inger éri, amelyek elvonják a figyelmüket a mozgástól.
„Hiszem, hogy a kézilabdázásban még sok potenciál rejlik, és ha azt akarjuk, hogy olyan elismert és népszerű legyen a világban, mint mondjuk a kosárlabdázás, sztáratlétákra van szükség – jelentette ki Sarenac. – Aki nézi Steph Curry vagy Nikola Jokics játékát, függetlenül attól, hogy egyébként mennyire követi a sportágat, a kiválóságot látja, és hogy egy másik szintet képviselnek. Ha ki tudunk nevelni hozzájuk hasonló kézilabdázókat, könnyebben eladható válik maga a sportág is világszerte.”
Az FTC-vel való együttműködés lehetősége már az előző idény előtt szóba került, de akkor még a két szakember egyéb kötelezettségei miatt nem valósulhatott meg. A közös munka abból a szempontból is logikusnak tűnik, hogy a Fradi keretéből Andrea Lekics, Dragana Cvijics, Angela Malestein, és a két új orosz szerzemény, Darja Dmitrijeva valamint Valerija Maszlova korábban is már a két edzőnő által összeállított programot követték. A világklasszis szerb irányító esetében az elmúlt időszakban szembetűnő volt, hogy 36 évesen is még kiváló formának örvend, húzóembere a csapatának.
„Nincs semmilyen titok, Andrea precízen követi az útmutatásunkat minden téren – magyarázta Ivanovics. – Az ő példája is bizonyítja, ha egy élsportoló jól bánik a testével, meghosszabbíthatja a karrierjét, és tovább lesz képes a csúcsteljesítményre. Fontos az is, hogy pontos visszajelzéseket tud adni az aktuális állapotáról, márpedig kézilabdában nincs olyan, hogy egy reggel úgy ébredsz fel, nem fáj semmid. Emellett az edzője is nagyobb szabadságot adott neki, ezáltal jobban ki tudott teljesedni, és megmutatni a benne rejlő hatalmas tudást.”
Sarenac hozzátette, a női játékosok általában 26-27 éves korukra érnek a csúcsra, és ha jól dolgoznak, akár még újabb tíz év is lehet bennük. Ehelyett sokszor azt látjuk, ennél jóval hamarabb visszavonulnak, pedig nem kellene így történnie, még gyerekvállalást beiktatva is folytathatnák a karrierjüket.
Mindketten úgy látják, a klub sokat nyert a két orosz játékos leigazolásával. A 23 éves Maszlovával már a Buducsnosztnál együtt dolgozhattak, és elmondták róla, hogy szereti a kemény munkát, és a pályán kívül is mindent megtesz azért, hogy fejlődjön és kihozza magából a legjobbat. „Nehéz mit mondani olyan játékosokról, mint Dmitrijeva vagy Lekics – tért át Seranec a 29 éves orosz irányítóra. – Mindkettőjüknek a kisujjukban van a kézilabda, minden elemét jól értik, egyszerűen művészi szinten játszanak. Van egy olyan része a játéknak, amit mindenki tud, aztán egy következő, amit már csak kevesen, majd utána jön Lekics és Dmitrijeva. Pár edzésen már láttam őket együtt, rögtön kiválóan megértették egymást.”
Sok különböző klubnál dolgoztak már teljes állásban vagy részmunkaidőben, azonban most először költöztették el az eszközparkot és a központot Sittardból. A Fradinál Allan Heine stábjának részeként számítanak rájuk, és komplex munkájuk lesz a felmérésektől a személyre szabott edzésterveken, a prevención és regeneráción át az esetleges rehabilitációs feladatokig, de étkezési tanácsokért is bátran fordulhatnak hozzájuk a játékosok. Rendhagyó idény következik, ugyanis az olimpián részt vett sportolók szinte beestek a felkészülési időszak végére, nem egyszerű egy szintre hozni őket a többiekkel.
„A párizsi játékokat megjárt lányok is motiváltan érkeztek, látszik rajtuk, hogy tanulni szeretnének, ez ránk is ösztönző hatással van. Sokaknak teljesen új, amit kérünk tőlük, ezért nem is szeretnénk mindent egy csapásra megváltoztatni, hanem lépésről lépésre haladunk. Nem lehet teljes mértékben kiszűrni a sérüléseket sem, de mindent megteszünk azért, hogy minél jobban elkerüljük őket” – hangsúlyozta Ivanovics, aki azt is elárulta, természetesen a korábbi ügyfeleik sem tűntek el, de eddig még nem akadt olyan sportoló, aki azért panaszkodott volna, mert ezentúl Budapestre kell jönnie személyes konzultációra.
Amikor az első ferencvárosi idényük céljai felől érdeklődtünk, Sarenac egyből rávágta: „Őszinte leszek, azzal lennék elégedett, ha minden sorozatot megnyernénk, a Bajnokok Ligáját is beleértve. Ez a hangulat tükröződik a csapaton is, érzik a játékosok is, hogy a lehetőség ott van a kezükben. Persze a végeredményt sok olyan körülmény is befolyásolhatja, amelyre nincs ráhatásunk, így csak annyit tehetünk, hogy a magunk részéről mindent beleadunk” – tekintett előre, míg Ivanovics egy mosoly kíséretében megjegyezte, szerinte határozottan jobban mutatnának az új mezek, ha plusz csillagok kerülhetnének fel rá...