Kézilabda: három magyar páros is hivatásos játékvezető lett

Vágólapra másolva!
2023.12.21. 10:49
null
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) közleményben tudatta, hogy bevezeti a hivatásos játékvezetést rendszerét, s három páros is így működik majd, egy kettős pedig úgymond félprofi modellben dolgozik.

Bonifert Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség Játékvezetői Albizottságának elnöke azt közölte, az új modell résztvevőit több pályázó közül választották ki.

„A játékvezetés olyan struktúrában ragadt, amely a mostani tempó mellett nem mindig tudja megfelelően lekövetni a játékot, nem fair a helyzet a profiként működő csapatokkal szemben, hiszen folyamatosan a topon kell lenni fizikailag, szabályismeretben és több minden más tényezőben. Elértünk egy falat, úgy éreztük, tágítani kell a kereteket. A hivatásos játékvezetők nemcsak magukért lesznek felelősek, hanem mentorként kollégáikat is segíteni fogják. Jelenleg 15 páros állandó NB I-es kettős, további hét duó pedig szintén vezet az élvonalban időről-időre. Ebből látszik, hogy a négy hivatásos páros és a nem hivatásos társaik közösen kell, alkossák azt a „mixet”, akik megoldják a magas színvonalú bajnokság játékvezetési feladatait. Az elvárás ugyanaz lesz a hivatásosok és a többi, nélkülözhetetlen kollégával kapcsolatban, de előbbieknek több lehetőséget fogunk adni. Akik most nem kerültek be a rendszerbe, azokat pedig támogatni fogják mentorként a többiek, segítenek a felkészülésben, előadásokat, tanfolyamokat tartanak majd, de a hivatásosok dolga lesz az egymás közötti és a csapatok felé irányuló tapasztalat- és tudáscsere is. Mindettől azt reméljük, hogy általánosságban emelkedni fog a játékvezetés színvonala, és a fiatalok megtartásában is segít” – közölte Bonifert Ferenc.

„Elképesztő ütemben fejlődik a kézilabda, és ezt a tempót a sportág legfontosabb mellékszereplőinek, a játékvezetőknek is követniük kell” – mondta el Novák András, az MKSZ operatív igazgatója. – „Profi csapatok és játékosok mellé ezért profi játékvezetők kellenek, akik nem napi nyolc óra civil munka után, hanem hivatásszerűen látják el a feladatukat. Ez persze nem azt jelenti, hogy soha többet nem fognak elnézni egy vonalat vagy bármilyen szabálytalanságot, de azt igen, hogy mostantól a játékvezetés lesz a fő tevékenységük, az életformájuk. Így nem csak ők készülhetnek fel alaposabban a mérkőzésekre, hanem az utódok, kollégák felkészítésében, kinevelésében is nagyobb szerepet játszhatnak. A jó példából nem szégyen tanulni, hanem kifejezetten hasznos, és a labdarúgás bebizonyította, hogy a legmagasabb osztályban a hivatásos játékvezetők alkalmazása a követendő út. Mostantól mi is ezen haladunk tovább” – tette hozzá.

Hivatásos párosok:
Bíró Ádám–Kiss Olivér
Altmár Kristóf–Horváth Márton
Bócz László–Wiedemann Viktor
Hargitai Gábor–Markó Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik