Szabó István játékosként megfordult az MTK, a TFSE és a Spartacus csapataiban, utóbbival 1970-ben Magyar Kupát, 1973-ban magyar bajnokságot nyert, 1967 és 1972 között 52-szer lépett pályára a magyar válogatottban, amellyel részt vett az 1970-es vb-n és az 1972-es müncheni olimpián is – a mieink nyolcadik helyen végeztek az olimpiák történetének első teremkézilabda-tornáján.
Szabó „Patyi” István még 1978-as visszavonulása előtt, 1976-ban elkezdett edzősködni a Bp. Spartacus női csapatánál, amellyel a magyar bajnokságban kétszer lett aranyérmes (1983, 1986), négyszer ezüstérmes (1979, 1980, 1981, 1984) és kétszer bronzérmes (1985, 1989) a Magyar Kupát pedig 1988-ban hódította el. Szabó nemzetközi szinten is sikeres volt edzőként, hiszen 1981-ben megnyerte a KEK-et a Spartacusszal, egy évvel később pedig döntőzött ebben a sorozatban.
Szabó István Csík János segítőjeként részese volt a magyar válogatott 1982-es vb-ezüstérmének, később, 1989-ben pedig szövetségi kapitánynak nevezték ki, de a B-világbajnokságon kényszerű okokból számos kulcsjátékosa (Gódorné Nagy Marianna, Rácz Marianne, Elekes Csilla, Kiss Éva) nélkül kellett szerepelnie a mieinknek, akik végül csak a 13. helyen zártak és kiestek a C-csoportba.
Szabó István 1992-től a gödöllői Szent István Egyetem testnevelési tanszékén tanított egészen 2014-ig, ezzel párhuzamosan egy ideig edzette az egyetem férficsapatát.
Szabó Istvánt a Magyar Kézilabda-szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.