Első osztályú munka, élvonalbeli álom – közönségkedvencek építik a szegedi női kézilabdát

Hárman együtt 471-szer voltak válogatottak. A szegedi Móra Ferenc Múzeum egyik tágas helyiségére lenne szükség ahhoz, hogy a pályafutásuk során nyert érmeket, serlegeket kiállíthassák. Az a fejezet ugyanakkor már lezárult, de egyidejűleg megnyílt az új: Laluska Balázs, Vadkerti Attila és Zubai Szabolcs továbbra is azon iparkodik, hogy a szegedi kézilabdázás sikeres legyen, csakhogy már nem a férfi-, hanem a női vonalon követnek el mindent ennek érdekében.

A Laluska, Vadkerti, Zubai hármasból utóbbi hagyott fel utoljára a játékkal, 2020 májusában tette ki a pontot tizenhat éven át tartó profi karrierje végére, azóta a PC Trade SZNKE operatív igazgatóját tisztelhetjük a sze­mélyé­ben.

„Nagyon jól érzem magam a bőrömben! – újságolja a 211-szeres válogatott beálló a klubirodában. – Hogy hiányzik-e a játék? Jól elvagyok nélküle. Gyönyörű családom van, a kisebbik lányom most lesz kétéves, nem is lehetne kerekebb az életem. Az is igaz viszont, hogy nem szerettem volna eltávolodni a sportágtól, amikor felvetődött, hogy szerepet vállalhatok a női klubnál, örömmel mondtam igent. Annál is inkább, mert együtt dolgozhatok »Körtével« és »Lalával«, ők nem csupán csapattársaim voltak, a barátaim is. Mondhatni, átálltunk a másik oldalra. Az elejétől kezdve azt érzem, bármennyire is meg kell szenvedtünk azért, hogy lépésről lépésre haladjunk előre, van értelme a munkának. A múltból, a saját múltunkból merítünk példát, s olyan műhelyt szeretnénk kialakítani, amilyen egykoron itt, Szegeden vagy éppen Dunaújvárosban működött. Szegeden – mások mellett – Ilyés Feci, Buday Dani, Vadkerti Attila, Laluska Balázs és a többiek alkották azt a generációt, amelynek tagjai sokra vitték, Újvárosban Császár Gabi, Mikler Roli, Iváncsik Tomi és én. Ezt az irányvonalat akarjuk követni, hiszünk abban, hogy a Szegedi NKE-nél is bejárható ez az út.”

SPANYOLORSZÁGBAN VÉGEZTE A SZAKEDZŐI KÉPZÉST

Két igazgató után jöjjön az edző. Laluska Balázs azért is fontos láncszeme a gépezetnek, mert hármójuk közül egyedül ő szerepelt külföldön, s amit Spanyolországban, Franciaországban és Szlovéniában játékosként tapasztalt, azt szakemberként kamatoztatja.

„A 2015–2016-os idény végén fejeztem be a játékot Algyőn, mondhatni, a csúcson hagytam abba, hiszen bajnokként vonultam vissza  – mondja mosolyogva a címeres mezt 148 mérkőzésen magára öltő korábbi jobbátlövő. – Az algyői utánpótlásban kezdtem el edzősködni, már akkor a szemem előtt lebegett, hogy felhasználjam, amit játékosként a Spanyolországban és Franciaországban töltött évek alatt tanultam. Algyőn remekül éreztem magam, de idővel feltettem magamnak a kérdést: lenne-e kedvem a Szegedi NKE-nél dolgozni. Nos, volt. Arra törekszünk, hogy a kézilabdázás minden szegmensét megismertessük a gyerekekkel. Én már későn, harmincévesen, légiósként döbbentem rá, hogy a kézilabdázás sokszínű játék, azt szeretnénk elérni, hogy akik nálunk játszanak, tízévesen rájöjjenek erre. Noha ezen a szinten nem az eredmények a legfontosabbak, ha valaki szép sikereket ér el, az arról árulkodik, hogy jó irányt választott. Az előző idényben összesen száznégy mérkőzésen léptek pályára a csapataink, abból hetvennyolcat megnyertünk, három végződött döntetlenre és mindössze huszonháromszor szenvedtünk vereséget. Ez hetvenöt százalékos teljesítményt jelent – azt hiszem, erre büszkék lehetünk.”

Innentől fogva egymásnak adják a szót a szegedi szurkolók korábbi kedvencei. Vadkerti Attila előbb rábólint arra, amit az imént hallott, majd hozzáteszi: „Az egyik legfontosabb feladatunknak azt tekintjük, hogy megtanítsuk a gyerekeket gondolkodni a pályán. Tudják, mit miért csinálnak! Legyen megfelelő kommunikáció az edzők és a gyerekek között, hogy utóbbiak merjenek kérdezni. S ha kritikus helyzetbe kerülnek a pályán, legyen annyi bátorság bennük, hogy önállóan döntsenek. Ha netán hibáznak, semmi baj, abból is tanulhatnak.”

Most „Lala” bólogat, aztán visszaveszi a szót:

„Amikor Montpellier-ben játszottam, bekéredzkedtem a gyerekek edzésére, mert szerettem volna megnézni, hogyan foglalkoznak velük. Kiderült, hogy az U8-as csapat csak szombat délelőtt gyakorol. Kérdeztem, miért, mire azt felelték, hogy hétköznap az iskolában kosaraznak, fociznak, úsznak, rögbiznek, vagyis részt vesznek négy-öt edzésen. Idővel természetesen emelik az edzésszámot, de amíg kicsik a gyerkőcök, azt tartják lényegesnek, hogy sokrétű képzést kapjanak. Én, nem tagadom, a spanyol kézilabdastílus pártját fogom, a León játékosaként nyílt ki igazán a szemem. A magyar kézilabdázásban nőttünk fel, tudjuk és tanítjuk, amit egykor nekünk is tanítottak, de azt is hozzátesszük, amit máshol tapasztaltunk. A szakedzői képzést azért is végeztem Spanyolországban, hogy még többet láthassak, hallhassak.”

Utóbb kiderül, nemcsak mondják, mutatják is. Laluska Balázs, ugyebár, edzéseket tart, míg Vadkerti Attila és Zubai Szabolcs a posztspecifikus képzésben segít be. Utóbbi például a szemünk láttára mutatja meg a felnőttcsapat beállóinak, hogyan kell az egyik kézzel eltartani a védő(ke)t, a másikkal megkaparintani a labdát – majd a kapuba zúdítani. Hiába, 16 esztendő nem múlik el nyomtalanul...

„Hála az égnek, jó a megítélésünk – folytatja az operatív igazgató. – Minden évben több játékosunk lép feljebb, ami azt sugallja, hogy az ország több pontján, így az akadémiákon is észreveszik, jó munka folyik nálunk. Ha a gyerek fejlődését az szolgálja, hogy a legmagasabb szinten folytassa, nyugodt szívvel elengedjük. Mindamellett feltett szándékunk, hogy előbb-utóbb itt is olyan feltételeket teremtsünk, amelyek maradásra bírják legjobbjainkat. Egy nagy lépést tettünk a közelmúltban: olyan rehabilitációs központ áll a játékosok rendelkezésére, amely szegedi viszonylatban is kimagasló szintű. A sérülések megelőzésében és kezelésében kiváló képzettségű szakemberek nyújtanak segítséget, azt gondolom, Magyarországon ezt nem sok klub tudja felmutatni.”

Amiként azt sem, hogy a munka nem megy a barátság rovására, sőt...

„Jó cimborák vagyunk, egy-egy edzői értekezlet nem mindig akkor fejeződik be, amikor a hivatalos napirendi témákat kipipáltuk... – vallja be a stratégiai igazgató. – Bármily hihetetlen azonban, tudunk konfrontálódni, ami azt illeti, nem kevés szakmai vitánk van. Megesik, hogy van egy elképzelésem, de van egy másik Szabinak, és persze egy harmadik Lalának is. Az álláspontokat rendre ütköztetjük, a végén pedig mindig az van, amit én akarok... Komolyra fordítva: amellett, hogy ezek a viták is előrevisznek minket, tanulunk is egymástól. Van egy koncepciónk, ahhoz ragaszkodunk. A konstans fejlődés arról tanúskodik, hogy amiben hiszünk, az jó.”

EGYETÉRTÉS, EGYSÉG, EGYEDI STÍLUSJEGYEK

Nem vitás, az SZNKE ereje az egyetértésben és egységben is rejlik, no meg abban, hogy olyan filozófiát képvisel a klub, amely egyedinek mondható idehaza.

„Vannak olyan jegyek, amelyek az összes csapatunkra jellemzőek – avat be a részletekbe Laluska Balázs. – Ha úgy tetszik, van egy alap, amire minden edző építhet, és amelyhez hozzáteheti a maga egyéniségét. Ha innen nézzük, létezik egységes filozófia, szeretnénk elérni, hogy akik látnak minket játszani, csettintsenek egyet: ez igen, ez a szegediek stílusa! Nem látunk üres évjáratot, tudunk előre gondolkodni. Minden csapatunk jó szinten van, lehet tervezni, miközben törekedhetünk arra, hogy még többet hozzunk ki magunkból.”

Ami azt illeti, nem lesz könnyű – mármint az eddiginél többet kihozni a csapatokból. Vegyük csak végig: az ifjúsági és a serdülőegyüttes az NB I-es mezőny tagja, utóbbi – a Váccal holtversenyben – éppenséggel a harmadik helyen áll a Ferencváros és a Debrecen mögött. Az U15-ös és az U14-es csapat is remekel, mindkettő a felsőházi rájátszásra készül. Az U13-asok országos tornákról szállítják az érmeket, ezen a téren nem maradnak el tőlük az U12-esek sem. Az alatta lévő korosztályokban még nem számolják az eredményeket, de Vadkerti Attiláék állítják, nincs olyan együttes, amely ne nézne szép sikerek elé. Eredmény, hovatovább csodás eredmény az is, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség által életre hívott tehetségprogramba már több szegedi lány is bekerült, és a klubnál azzal is dicsekedhetnek, hogy két játékosuk is meghívót kapott a korosztályos válogatottba. Legalább ekkora szó, hogy nemrég kiderült, a Szegedi NKE is azon klubok közé tartozhat, amelyet az ez ügyben májusban döntő MKSZ méltónak talál arra, hogy a következő idénytől kiemelt képzési központként működjön.

„Jó lenne, ha női felnőttcsapatunk egy-két éven belül feljutna az élvonalba, mert ez is egy utat kínálhatna a tehetségeinknek – folytatja Laluska Balázs. – Másként szólva: ne kelljen máshova igazolnia annak, aki az első osztályban szeretne játszani. Célunk, hogy jelentős perspektívát nyújtó klubbá váljunk, a felnőttcsapatunk pedig úgy jusson fel az NB I-be, hogy a keret zömét saját nevelésű játékosok alkossák. Mostanra eljutottunk odáig, hogy tudunk válogatni. Az elmúlt fél évben kétszer is megesett, hogy egy szülő felhívott minket azzal, szeretné lehozni a gyerekét. Az edzés végén azt mondta, köszöni szépen a lehetőséget, de ez a nívó neki túl magas. Szerencsére van több klub a környéken – aki esetleg nem üti meg a nálunk elvárt szintet, annak örömmel segítünk csapatot találni.”

Ezúttal Zubai Szabolcs helyesel.

„Csak azért nem tartunk itt egy gyereket, hogy megkapjuk érte a taotámogatást  – csatlakozik Laluska Balázshoz. – Már hívtak bennünket a határon túlról is, hogy akad két-három tehetség, nézzük meg. A fejlődésünk ezen a téren is mérhető: sokszor már nem mi keresünk játékosokat, hanem ők keresnek meg minket. Több mint százötvenen kézilabdáznak nálunk. Lehetnének többen is, de nem akarjuk, hogy a mennyiség a minőség kárára menjen.”

Tudni érdemes, a felnőttcsapat keretében mindössze öt-hat olyan játékos van, aki nem tősgyökeres Csongrád-Csanád megyei, a többiek Szegeden, vagy a megye más településén születettek, legtöbbjük a klub utánpótlásából került fel. Pályára lépett már 2007-es születésű kapus is, és védett is néhányat a Magyar Kupa-mérkőzésen. Aligha vállalunk nagy kockázatot, ha megállapítjuk: a négy akadémia, vagyis a Debrecen, az FTC, a Győr és a NEKA mögött ott „toporog” a Szegedi NKE. Még úgy is, hogy a Pick Szeged mellett bizonyára nem könnyű érvényesülni a városban. Az SZNKE helyzetét könnyíti, hogy férfivonalon nincs érdekelve, de talán nem tévedünk, ha azt mondjuk: aki a városban támogatni szeretné a kézilabdát, elsőként a Pick ajtaján kopogtat.

SAJÁT BÁZISRÓL ÁLMODNAK, ILYÉS FECIRE VÁRNAK

„Sok múlik azon, hogy egy klub mekkora költségvetéssel dolgozhat – mondja Zubai Szabolcs. – Én a pénzügyekért felelek elsősorban, látnom kell, mi fér bele a költségvetésbe. A koronavírus-járvány nekünk sem tett jót, ügyelünk arra, hogy csak addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Minden forintnak megvan a helye, már csak azért is, mert az edzések, illetve a mérkőzések helyszínéül szolgáló csarnokokat béreljük. Istenem, de jó lenne, ha lenne saját bázisunk!”

Mielőtt indulnánk az edzésekre, Vadkerti Attila elárulja, a harmadik év végén tört rá az érzés: ebből valami jó is kisülhet!

„Rádöbbentem, van eredménye, van értéke a munkánknak, ezt érdemes tovább csinálni, ha lehet, még nagyobb lendülettel. Azóta egyre több sikerélményben van részünk, s így persze könnyebb dolgozni is. Vannak álmaink, de nem csupán beszélünk róluk, teszünk is azért, hogy megvalósuljanak. Amikor játszottunk, akkor is meg kellett szenvedni minden győzelemért, és nincs ez másként most sem. Kézilabdázóként elértünk ezt-azt, nyertünk bajnokságot, Magyar Kupát, EHF-kupát, negyedikek lettünk az olimpián, ám ez a múlt, immár minden erőnkkel azon vagyunk, hogy vezetőként és edzőként segítsük a szegedi kézilabdázást. Mielőtt bárki is hiú ábrándokat kergetne: természetesen nem mindenkiből lesz első osztályú vagy válogatott játékos, éppen ezért az is vezérel bennünket, hogy olyan embereket neveljünk, akik, ha úgy hozza a sors, az élet más területén is megállják majd a helyüket – a nálunk tanultaknak is köszönhetően. Hat év elteltével kijelenthető, elégedettek vagyunk azzal, amit idáig elértünk. Van már múltunk, reményt keltő a jelenünk – ezért bízhatunk a jövőben is. Ennél boldogabbak csak akkor lennénk, ha Ilyés Feci is csatlakozna hozzánk. Csábítottuk már, de eddig rendre kikosarazott minket, mondván, remekül érzi magát a Tatabánya klubmenedzsereként. Azért még egy esélyt adunk neki...”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 26-i lapszámában jelent meg.)