Női kézi El: ismét nyert, és bejutott a négyes döntőbe a Siófok

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 17:36
A Siófok KC 29–28-ra legyőzte az orosz GK Asztrahanocskát a női kézilabda Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján, így kettős sikerrel bejutott a négyes döntőbe. 

Simone Böhme volt a mérkőzés egyik legjobbja (Fotó: Török Attila – archív)
Simone Böhme volt a mérkőzés egyik legjobbja (Fotó: Török Attila – archív)
Simone Böhme volt a mérkőzés egyik legjobbja (Fotó: Török Attila – archív)
Simone Böhme volt a mérkőzés egyik legjobbja (Fotó: Török Attila – archív)
Simone Böhme volt a mérkőzés egyik legjobbja (Fotó: Török Attila – archív)

 

Remekül kezdte a párharc visszavágóját az ismét hazai pályán játszó, de Tóth Gabriellát nélkülöző Siófok, amely az első félidő elején öt góllal is ellépett orosz ellenfelétől. Ezt követően az Asztrahanocska feljebb kapcsolt, s folyamatosan zárkózott, majd 15–13-as siófoki vezetéssel vonultak a csapatok szünetre.

A második félidőt már az oroszok kezdték jobban, gyorsan kiegyenlítettek, és 27–26-nál a vezetést is átvették. Az első mérkőzésen hatgólos előnyt szerző siófokiak ekkor sem estek pánikba, sőt, ők is ritmust tudtak váltani, és megnyerték a mérkőzést 29–28-ra.

A hazaiak legjobbja a szerződése lejártával nyáron távozó Gnonsiane Niombla volt, aki kilenc gólig jutott, de az első félidőben remek teljesítményt nyújtott többek közt Simone Böhme is, aki 26 perc után már négy találatnál járt. A magyar játékosok közül Kiss Nikoletta jutott a legtöbb gólig, hattal.

A Siófok így összesítésben hét góllal bizonyult jobbnak orosz ellenfelénél – az odavágót 32–26-ra nyerte meg–, és bejutott a négyes döntőbe úgy, hogy veretlen maradt a sorozatban.

A Balaton-partiak mellett a Nantes, a Herning-Ikast és a Baia Mare jutott be a legjobb négy közé – a négy csoportgyőztes –, de arról még nincsen információ, hogy hol lesz a final four.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, NEGYEDDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
SIÓFOK KC–ASZTRAHANOCSKA (orosz) 29–28
(15–13)
Siófok, zárt kapuk mögött. V: Manea, Iliescu (románok)
SIÓFOK: Szikora – BÖHME 4, KISS N. 6, Tomori 2, Jezic 2, NIOMBLA 9 (6), Aoustin 4. Csere: Krasznai (kapus), Horacek 2, Hársfalvi, Mazák-Németh Cs., Such. Edző: Zdravko Zovko
ASZTRAHANOCSKA: Rjabceva – Levcsenko 1, Debelic 1, Kornyejeva 1 (1), Jezsikava 4, Malasenko 3, SZAMOHINA 5 (1). Csere: Anoskina (kapus), ZELENKOVA 8, Nyikityina, Sztelman 4, Kainarova 1. Edző: Vlatko Djonovics
Az eredmény alakulása: 6. p.: 3–3. 12. p.: 8–3. 20. p.: 10–9. 27. p.: 14–10. 38. p.: 18–17. 46. p.: 23–20. 50. p.: 25–22. 55. p.: 26–27
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 3/2
Továbbjutott: a Siófok, kettős győzelemmel, 61–54-es összesítéssel

TOVÁBBI EREDMÉNY
Nantes (francia)–Zvenyigorod (orosz) 30–28 (15–13)
Tj: a Nantes, 63–57-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Kuczora Csenge a negyeddöntőbe lőtte csapatát az Európa-ligában – videó

Kézilabda
2025.02.23. 08:58

Vereséggel búcsúzott a női kézilabda Európa-ligától a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.02.22. 19:51

Megszerezte első győzelmét a Mosonmagyaróvár a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.02.15. 20:28

Kézilabda: Ogonovszky Eszter öt gólt lőtt az Európa-ligában

Kézilabda
2025.01.26. 20:28

Mosonmagyaróvár: „Nehéz mostanában a kézilabdára koncentrálnunk, de profi sportolók vagyunk”

Kézilabda
2025.01.26. 19:20

Kikapott a váratlan edzőváltás után a Mosonmagyaróvár az Európa-ligában

Kézilabda
2025.01.19. 17:59

Szabó Anna győztes gólt lőtt az Európa-ligában – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.01.18. 23:12

Női kézi El: német, lengyel és francia ellenfelet kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2024.11.21. 11:37
Ezek is érdekelhetik