„Az Eb-bronz mellé tettem az aranyérmet” – Kuczora Csenge az El-győzelemről

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 10:03
null
Kuczora Csenge (balra) Európa-liga győztes lett a Thüringerrel (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, öt góllal vette ki részét az Ikast 34–32-es legyőzéséből Kuczora Csenge a női kézilabda Európa-liga döntőjében. A Thüringer HC magyar válogatott balátlövője elmondta, hogyan élte meg a grazi hétvégét, továbbá, hogy szerinte minek köszönhető a siker. 

A Vác elleni selejtezős továbbjutással kezdődött és a grazi négyes döntő fináléjának megnyerésével zárult a német Thüringer HC kézilabdacsapatának szereplése az Európa-ligában. A két magyart, Szabó Annát és Kuczora Csengét foglalkoztató együttes a múlt vasárnapi fináléban az előzetesen esélyesebbnek tartott, norvég, svéd és cseh klasszisokat foglalkoztató dán Ikastot múlta felül 34–32-re. A fiatal balszélső, Szabó 2023-ban Budaörsről igazolt a klubhoz, a korábbi váci Kuczora tavaly nyáron, az olimpiát követően csatlakozott a kerethez.

„Felejthetetlen élmény a négyes döntő és a győzelem – mondta lapunknak Kuczora, aki az Ikast ellen ötször talált be. – Úgy mentünk neki a hétvégének, hogy lesz, ami lesz, örömjátékként fogjuk fel. Tényleg így is sikerült, nagyon akartuk a győzelmet, mindent beleadtunk, amit tudtunk, és ez meghozta a gyümölcsét. Egyáltalán nem éreztem görcsösséget a csapaton, talán a Dijon elleni elődöntő előtt volt bennünk egy kis izgalom, a finálé előtt már egyáltalán nem tapasztaltam ilyet. Bizonyára ez is szerepet játszott abban, hogy ennyire jól játszottunk.”     

A finálé szorosan alakult, jellemzően az Ikast vezetett, de a THC mindig vissza tudott kapaszkodni, Kuczoráék négygólos hátrányt is ledolgoztak, ám 1–0 után legközelebb csak a 43. percben vezettek. Ekkor azonban elkapták a fonalat, és öt perccel a vége előtt már ötgólos előnyben voltak, amiből kettőt sikerült megőrizniük.

 „Készültünk az Ikast gyors játékára, tudtuk, ha azt visszafogjuk, pariban lehetünk. Megbeszéltük az elején, hogy ha öt góllal vezetnek, akkor sincs semmi baj, ha mi vezetünk ennyivel, akkor is képesek visszajönni, úgysem ekkor dől el a mérkőzés. Ha az ötvenötödik percben is a nyakukon vagyunk, akkor bármi megtörténhet. Így is lett, nagyon jó érzés volt felnézni az eredményjelzőre, amikor már öttel vezettünk.”     

A junior Európa-bajnok és felnőtt Eb-bronzérmes balátlövő szerint egymásból merítettek erőt, tudták, mire képesek, és csapatként működtek, mert mindenki megérti a másikat. Az arany­éremnek pedig már meg is van a helye.

 „Ha az eddigi pályafutásom során elért sikereket kellene rangsorolni, akkor dobogóra tenném ezt az El-sikert. Már ki is tettem a lakásomban az Eb-bronz mellé az aranyat, nagyon szépen mutatnak együtt.”     

A német bajnokság rájátszásában azonban még fontos mérkőzések várnak Kuczoráékra, az elődöntőben a címvédő Ludwigsburggal találkoznak.

VÉLEMÉNY
SZABÓ Anna, a THC balszélsője: – Vezetőedzőnk az öltözőben azt mondta, ha az ötvenharmadik percig tudjuk tartani a lépést az Ikasttal, akkor elbizonytalanodik az ellenfél. Lélektanilag nagyon fontos volt, hogy az első félidő végén visszazárkóztunk. Óriási élmény, hogy az Ikast ellen én is tudtam lerohanásgólt lőni.
Herbert MÜLLER, a THC edzője: – Hihetetlenül jó érzés a kupagyőzelem! Nagyon jó látni, hogy milyen küzdőszellemmel, milyen érzelmekkel játszottunk. Tudtuk, az Ikast erősebb csapat, ám azzal is tisztában voltunk, hogy hatvan perc alatt minden lehetséges. Azt ismételgettük magunknak, hogy ötven perc után is meccsben kell lennünk, és akkor megnyerhetjük a döntőt. Az elején tényleg elképesztő volt, hogy milyen sebességgel jöttek át rajtunk, de sikerült tartani a lépést. Azt mondtam a lányoknak, fussanak úgy, mint a nyulak. És ezt meg is tették.

 

 

Legfrissebb hírek

„Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet” – Kuczora Csenge az Európa-liga megnyeréséről

Kézilabda
Tegnap, 8:16

Kuczora Csenge és Szabó Anna Európa-ligát nyert a Thüringer HC-val

Kézilabda
2025.05.04. 19:33

Kuczora Csenge csapata bejutott a döntőbe a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.03. 19:38

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

Ikreket vár Vámosék csapattársa, kihagyja a budapesti kézilabda BL négyes döntőjét

Kézilabda
2025.05.01. 18:47

Megrendítő vallomás: születendő gyermeke elvesztéséről beszélt a korábbi érdi kézilabdázó

Kézilabda
2025.05.01. 16:53

Kuczora Csenge: Kemény, hogy két nap alatt két mérkőzést vívunk

Kézilabda
2025.05.01. 13:27

Elszakadt a térdszalagja, minimum fél év kihagyás vár Faluvégi Dorottyára

Kézilabda
2025.05.01. 09:12
Ezek is érdekelhetik