Férfi kézi: A játékosok már nem keresnek kifogásokat – Vranjes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.30. 12:56
Pénteken játssza utolsó felkészülési mérkőzését az új szezon előtt a Telekom Veszprém kézilabdacsapata, amely a szlovén Celje ellen lép pályára. A bakonyiak vezetőedzője, Ljubomir Vranjes a klub hivatalos oldalának mondta el a véleményét az edzőtáborokról, edzőmeccsekről és a csapat hozzáállásáról.

„Csapatot szeretnék építeni, és ez eddig jól halad – mondta a szerb származású svéd szakember. – Sokkal másképpen harcolnak a játékosok edzésen, mint tavaly, és ez tetszik. Már nem keresnek kifogásokat, hogy ki hibázott, hanem azt mondják »rendben, legközelebb máshogy csináljuk«. Ezt jó volt látni, és ígéretes lehet a jövőre nézve. Idén nagyobb a merítési lehetőségem is, nem csak Lékai Mátét tudom irányítóban játszatni. Védekezésben és támadásban is nagyobb a variációs lehetőségem. Természetesen nagyon sokat kell még dolgoznunk. Ha megnézzük a PSG-t, vagy a Montpellier-t, akkor láthatjuk, hogy nekünk még időre van szükségünk a régi és az új srácok összeszokása miatt. Nagyon jó csapat a miénk, és szerintem idén okozhatunk néhány meglepetést.”„Csapatot szeretnék építeni, és ez eddig jól halad – mondta a szerb származású svéd szakember. – Sokkal másképpen harcolnak a játékosok edzésen, mint tavaly, és ez tetszik. Már nem keresnek kifogásokat, hogy ki hibázott, hanem azt mondják »rendben, legközelebb máshogy csináljuk«. Ezt jó volt látni, és ígéretes lehet a jövőre nézve. Idén nagyobb a merítési lehetőségem is, nem csak Lékai Mátét tudom irányítóban játszatni. Védekezésben és támadásban is nagyobb a variációs lehetőségem. Természetesen nagyon sokat kell még dolgoznunk. Ha megnézzük a PSG-t, vagy a Montpellier-t, akkor láthatjuk, hogy nekünk még időre van szükségünk a régi és az új srácok összeszokása miatt. Nagyon jó csapat a miénk, és szerintem idén okozhatunk néhány meglepetést.”

A teljes interjút itt olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
Tegnap, 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.05.10. 17:58
Ezek is érdekelhetik