Kézi: a terveknek megfelelően halad a Vasas csarnokának rekonstrukciója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.19. 18:24
Idén nyáron kezdődött, és ha továbbra is a tervek szerint halad, jövő nyáron befejeződik a Vasas SC Fáy utcai kézilabdacsarnokának felújítása.

A tizenöt magyar bajnoki címével rekorder, 1982-ben BEK-győztes angyalföldi klub beszámolója szerint a negyven éve a csapat otthonául szolgáló létesítmény belső és külső szerkezetében is teljesen megújul, így a következő idénytől a modern kor követelményeinek megfelelő környezetben játszhatnak a Vasas kézilabdázói.

A piros-kék együttes, amely legutóbb 1993-ban ünnepelhetett bajnoki címet, nyolc év után májusban jutott vissza az élvonalba, melyben jelenleg a 13., utolsó előtti helyen áll.


A piros-kék együttes, amely legutóbb 1993-ban ünnepelhetett bajnoki címet, nyolc év után májusban jutott vissza az élvonalba, melyben jelenleg a 13., utolsó előtti helyen áll.

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.05.10. 17:58
Ezek is érdekelhetik