Férfi kézi: aranygyűrűt kapott a Vasastól Mocsai Lajos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.10. 16:49
Hatvanadik születésnapja alkalmából a Vasas SC is köszöntötte Mocsai Lajost, a férfiválogatott szövetségi kapitányát, a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatóját.
A klub örökös tagja bajnoki és Magyar Kupa-győzelem mellett 1982-ben Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) is nyert a csapattal. A Vasas SC elnöksége úgy döntött, Mocsai Lajost a klub aranygyűrűjével tünteti ki – erről Markovits László elnök tájékoztatta a mesteredzőt. Az átadást a májusi közgyűlésen tervezik. „Mocsai Lajos megkérdőjelezhetetlen tagja a Vasas-családnak – mondta Markovits László a klub honlapján. – Elsőként természetesen mindenkinek a csodálatos, ’82-es BEK-győzelem jut eszébe róla, de én legalább ilyen szívesen emlékszem arra a néhány évre is, amikor már az elnökségem alatt dolgozott vezetőedzőként a kézilabdacsapatunknál. A hívásomra örömmel tért vissza a Fáy utcába, pedig az akkori Vasas már közel sem volt olyan erős, mint a bő húsz évvel korábbi. Szerettem vele együtt dolgozni, mert kiemelkedő szakmai tudása mellett emberileg is tökéletesen megértettük egymást. A mai napig sajnálom, hogy akkor nem voltak adva az anyagi lehetőségeink ahhoz, hogy a közösen megkezdett építkezést folytatni tudjuk, és ez által olyan célokért dolgozhassunk, amelyek az ő kvalitásaihoz méltóak. A kapcsolat azonban a veszprémi szerepvállalásával sem szűnt meg, hiszen figyelemmel kísérjük egymás munkáját, és támaszkodhatunk egymásra. A mostani kerek évfordulón szeretnék Mocsai Lajosnak ezúton is nagyon boldog születésnapot kívánni, bízva abban, hogy valamilyen formában hamarosan ismét szorosabbá válhat a kapcsolata a Vasassal.”
Legfrissebb hírek

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Mocsai Lajos: A jelenlegi magyar egyetemi hallgatók ötven százaléka harmincéves korára túlsúlyos lesz, ez óriási probléma

Egyéb egyéni
2024.10.10. 16:04

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

Csapatsportok szakmai randevúja Balatonbogláron

Kézilabda
2024.10.03. 10:56

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

„A jövőnk sikere akkor garantált, ha a gyerekek fizikuma és lelke is erős” – Jubileumi tanévnyitó a Testnevelési Egyetemen

Egyéb egyéni
2024.09.02. 16:38

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17
Ezek is érdekelhetik