Kézilabda: 3.3 milliárd forintból bővítik a sportcsarnokot

Tóth TihamérTóth Tihamér
Vágólapra másolva!
2013.12.23. 13:19
Történelmi karácsonyi ajándékban részesült Csurgó: Szászfalvi László, a város országgyűlési képviselője és miniszteri biztosa, valamint Füstös János polgármester sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy 3.3 milliárd forintból felújítják és bővítik a Sótonyi László Sportcsarnokot.

Az első ütemben 800 millió forintot már a város számlájára utalt a kormány. Ebből a nézőtér bővítésére, az infrastruktúra fejlesztésére és plusz munkacsarnok építésére kerül sor. Ezek a tervek szerint 2014 végére elkészülnek.

A második ütemben 2.5 milliárd forintból egy uszodát, egy tanuszodát, valamint egy wellness- és gyógyfürdő-centrum építenek szállodával.

A sportcsarnok egyébként 2008-as építésű, tehát egyáltalán nem öreg, a csurgói csapat sikerei miatt azonban miniszterelnöki elhatározása európai szintű létesítményt építenek belőle.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik