Férfi kézi EHF-kupa: a Csurgó Spanyolországban is nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 20:44
null
Szöllősi Szabolcs hatszor talált be a visszavágón (Fotó: cskk.hu, Szabados Árpád)
A Csurgó idegenben 28–25-re nyert a BM Aragón ellen, így kettős győzelemmel jutott a legjobb 32 közé a férfi kézilabda EHF-kupában.

 

Háromgólos előnyt szerzett az első mérkőzésen a Csurgó, amelyet mintegy húsz szurkolója kísért el a zaragozai visszavágóra. Az első tíz percben a hazaiak vezettek egy góllal, de aztán a magyar csapat fordított, és Barisz Puhovszkij góljának, valamint Piotr Wyszomirski védéseinek köszönhetően 13–12-es vezetéssel vonulhatott szünetre.

A fehérorosz irányító a második félidőben még inkább belelendült, egymás után szórta a gólokat, és a lengyel kapus is hozta a bravúrokat, a Csurgó pedig öt góllal elhúzott. Az Aragón futott az eredmény után, ám sikertelenül, hazai pályán is vereséget szenvedett a csurgóiaktól, akik kettős győzelemmel jutottak a legjobb 32 közé!

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
ARAGÓN ZARAGOZA (spanyol)–CSURGÓI KK 25–28 (12–13)
Zaragoza, 2000
néző. V: Johansson, Kliko (svédek)
ZARAGOZA: J. Gómez – SORLI 5, RIAL 6, Lozano 1 (1), Cartón 4 (1), Sánchez-Migallón 2, Postigo 1. Csere: C. Jiménez (kapus), Antonio Marcos 1, Val Sancho 2, Pérez 3, Basmalis, Del Valle. Edző: Mariano Ortega
CSURGÓ: Wyszomirski – PUHOVSZKIJ 9, Borsos T., LELE Á. 4, SZÖLLŐSI SZ. 6, AGUIRREZABALAGA 4, Nagy M. 1. Csere: Pallag (kapus), Herbert, Gazdag, Oláh, Pordán B. 3, Vadkerti G. 1, Ország. Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 8. perc: 3–2. 10. p.: 3–4. 12. p.: 5–4. 21. p.: 9–9. 28. p.: 12–12. 37. p.: 13–17. 40. p.: 15–20. 56. p.: 24–26
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. –
Továbbjutott: a Csurgó, 58–52-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Mariano Ortega: – Egy félidőnyi jó játék, amit ma mutattunk, kevés a továbbjutáshoz. Az első mérkőzésen sem az első, sem a második játékrészben nyújtott teljesítményünkkel nem lehettem elégedett. Sajnos itthon nem tudtunk javítani.
Imre Vilmos: – Óriási küzdelemben, végig szoros csatában jutottunk tovább, és ezért minden dicséretet megérdemelnek fegyelmezetten, okosan küzdő játékosaim. Csapatom azt is kibírta, hogy a második félidőben néha olyan érzésem volt, kilenc emberrel szemben kell harcolnia.

KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY
Grundfos Tatabánya KC–Lugi HF (svéd) 20–24 (9–11)

Továbbjutott: a Lugi, 51–47-es összesítéssel

A TOVÁBBI EREDMÉNYEKET ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

Kézi: az argentinokat is legyőzte a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kézi: győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.18. 15:45

Kézilabda: „A srácok bizonyították, jó úton járnak” – Gulyás István

Utánpótlássport
2025.06.18. 14:56

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
2025.06.17. 17:10

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
2025.06.17. 10:54

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.02. 15:33
Ezek is érdekelhetik