Férfi kézi: a Flensburg a Szuperkupában odapörkölt a Kielnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.20. 21:59
A bajnoki ezüstérmes, Német Kupában döntős SG Flensburg-Handewitt férfi kézilabdacsapata nyerte meg a német Szuperkupát, miután három góllal legyőzte azt a honi riválist, amely mindkét kiírásban egyedüliként végzett előtte, a THW Kielt.

 

A brémai találkozón a 20. percig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a szünet előtti hajrá a flensburgiaknak sikerült jobban, akik 1111 után egy 41-es rohammal megléptek.

A már négygólosra is megnőtt előnyük a 49. percre egyre olvadt, de újabb 30-s etappal ismét sikerült lőtávolon kívülre kerülnie a Flensburgnak, amely aztán a mérkőzés hátralévő részében már meg tudott élni ebből a különbségből, és végül hárommal győzött.

A bajnokságban, a kupában és a Szuperkupában is rekordgyőztes Kiel 2011 után bukta el újra a honi szezonrajtot jelentő Szuperkupát, az elmúlt kilenc kiírásból ez a két vereségük van.

A Német Kupa legutóbbi három kiírásának döntőjében a Flensburg alulmaradt a Kiellel szemben – csakúgy, mint tavaly a Szuperkupában –, most sikerült valamit törleszteni az adósságból, és 2004 után a második Szuperkupáját elhódítania, az öt vesztes meccs mellett.

FÉRFI KÉZILABDA, NÉMET SZUPERKUPA
THW KielSG Flensburg-Handewitt 26–29 (1215)

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
8 órája

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Európai kézilabdaligák: tíz magyar védés és két gól is kevés volt a Melsungennek

Kézilabda
2025.08.29. 22:44

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Európai kézilabdaligák: Szuperkupa-győztes a „hárommagyaros” Thüringer HC

Kézilabda
2025.08.23. 21:42

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28
Ezek is érdekelhetik