Kézilabda: Balatonboglár után Budapesten is akadémia indul

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 07:56
Új kézilabda-akadémia kezdi meg működését Budapesten, kapcsolódva a Balatonbogláron létrehozott Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai programjához.

Balatonboglárhoz hasonlóan Budapesten is lesz ezentúl akadémiai képzés fiatal kézilabdázóknak, az első tanévben 16 fiúnak és 16 lánynak lesz rá lehetősége, hogy itt fejlődjön tovább. A szervezők tájékoztatása alapján a játékosok állandó sportorvosi és sportpszichológiai segítséget kapnak majd, a legmagasabb szintű versenyeztetés vár rájuk a KSI SE keretein belül, hazai és nemzetközi tornákon vehetnek részt, edzőtáborokba utazhatnak.

A hétköznapokat napi két edzés teszi majd teljessé, a szakmai munka pedig kapcsolódik a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia programjához, egyéni, specifikus képzést biztosítva. A középiskolai tanulmányok sem mellékesek, erre a Kovács Pál Gimnáziumban kerül sor, a vidéki diákoknak pedig kollégiumi elhelyezést biztosítanak.

A hölgyek edzéseit Ökrös Csaba, a fiúkét Szabóné Balog Judit vezeti majd, konzulensként Kovács László mesteredző segíti a szakmai munkát. Az 1997-es, az 1998-as és az 1999-es születésű fiatalok jelentkezését a [email protected] címen várják, a fizikai képességek és a játékkészség felmérésére június 3-án 10 órakor kerül sor a Siketek sportcsarnokában.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik