A Ferencváros bejelentkezhet az elitbe

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2012.10.21. 12:55
null
Szucsánszkiék a Larvik ellen bizonyíthatnak (Fotó: blikk.hu)
Címkék
Vasárnap este hat órától Dabason a Larvikot fogadja az FTC-Rail Cargo Hungaria. A másfél éve még BL-győztes norvég társulat elleni mérkőzés megmutathatja, hol a helye a sorozatban a magyar női kézilabda-bajnokság ezüstérmesének.

 

A Volgográd elleni győzelem nem volt mindennapi, ebben megegyezhetünk. Idegenben a Magyar Kupa korai fordulóiban, a másod- és harmadosztályú ellenfelekkel szemben sem feltétlenül szokás 8–0-ra meg 11–1-re vezeti, nemhogy a BL csoportkörében egy, ugyan tartalékos, ám azért mégiscsak veretes orosz csapat ellen.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria azonban rögtön az első meccsén tekintélyt parancsoló győzelemmel döngette meg a Bajnokok Ligája kapuját – de hogy máris elitcsapatnak számít-e a Fradi, arra vasárnap kaphatunk valós választ. Dabason ugyanis a norvég Larvik lesz az ellenfél, amely másfél éve megnyerte a BL-t, az előző három kiírásban rendre eljutott legalább az elődöntőig, az öltözőjéből pedig jóformán kinézik azt, aki nem Európa-, világ- és olimpiai bajnok, hanem csak a háromból mondjuk kettő.

A Larvik a szezonbeli első BL-meccsén nem volt sokkal kíméletesebb a Ferencvárosnál, és már az első félidőben nyolccal vezetett a svéd Sävehof ellen, amelyet aztán fél gőzzel játszva is 39–31-re vert meg. Szóval erős, nagyon erős ellenfélnek ígérkezik (főleg hogy idénre szülés után visszatért a világklasszis irányító, Gro Hammerseng is), ráadásul nagy formában van: a norvég bajnokság második legerősebb csapatát, a Byasent hét közben 31–20-ra múlta felül.

A Ferencváros viszont a hétvégére a Debrecen elleni csatával hangolt, amelynek alapjáraton tükörsimának kellett volna lennie, aztán csak akkor lett az, amikor a kezdőcsapat visszakerült a pályára: Tomori Zsuzsannáék húsz perc alatt lelépték a meccs kétharmadánál még csak mínusz egyre álló Lokit, és ugyanúgy tizeneggyel győztek (39–28), mint a Larvik a maga bajnokiján.

A különbség az, ami a mai mérkőzésen is perdöntő lehet: amint a zöld-fehérek cseresora pályára lépett, a DVSC fiataljai azonnal átvették a találkozó irányítását, vagyis a Fradi kispadjától sokkal többre lenne szükség a szerdán látottnál, ha legalább néhány percre tehermentesíteni akarja az első sort – eközben a Larviknak a kispadjára is jut néhány klasszis.

Ez azonban azt is jelenti, hogy ha a Ferencváros ezzel a kerettel legyőzi a norvégokat (amire vitán felül van esély), az mindennél meggyőzőbben bizonyítaná: ott a helye Európa legjobb csapatai között – ráadásul az újabb két pont valóban sokat érhet a félig célnak, félig vágyálomnak számító továbbjutás szempontjából is.

A meccs után okosabbak leszünk.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Sävehof (svéd)–Volgográd (orosz) 16.00
Ferencváros–Larvik (norvég) 18.00 (Tv: Digi Sport1)
AZ ÁLLÁS
1. FERENCVÁROS 1 1 37–21 +16 2
2. Larvik (norvég) 1 1 39–31 +8 2
3. Sävehof (svéd) 1 1 31–39 –8 0
4. Dinamo Volgográd (orosz) 1 1 21–37 –16 0


Legfrissebb hírek

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
3 perce

Atlétika: McLaughlin-Levrone nyerte a 400 méteres síkfutást az amerikai válogatón

Atlétika
9 perce

F1 75: huszonegy indulóból csupán három ért célba

F1
17 perce

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
43 perce

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
43 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: majdnem tökéletesen zárta a világversenyeket Holló Hanna

Utánpótlássport
1 órája

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik