Gunnar Prokop: mindig van lejjebb

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.10.30. 12:16
Címkék
Kirívó sportszerűtlenséggel mentett pontot csapata számára csütörtökön Gunnar Prokop, a Hypo Niederösterreich női kézilabdacsapatának menedzsere, aki a Metz elleni BL-meccs hajrájában bement a pályára, és szándékosan összeütközött az ellenfél játékosával.

 

 

 


A Metz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen 10 másodperccel a vége előtt, 27–27-es állásnál a franciák támadtak, amikor a botrányairól ismert klubvezető besétált a pályára, és szándékosan összeütközött az ellenfél egyik játékosával. A bíró kiállította Prokopot. Ekkor már csak négy másodperc volt hátra, a Metz nem tudott felállt fal ellen betalálni – maradt az iksz.

„A vereség elkerülése érdekében meg kellett kockáztatnom a piros lapot. Taktikailag helyesen cselekedtem, és nem okoztam sérülést" – kommentálta az esetet a menedzser, aki élesen kritizálta csapatát gyenge játéka miatt.

„Ez a jelenet döntötte el a mérkőzés sorsát. Egészen elképesztő, ami történt, bár azt kell mondanom, értem, hogy mi vihette rá Prokopot a tettére. Döbbenetes volt" – hitetlenkedett a francia edző, Francois Bertrand.

A Hypo magyar légiósa, Kirsner Erika egy gólt szerzett a találkozón.

Prokop ezúttal nem csak a pályán kívül segített csapatának (Fotó: Imago)
Prokop ezúttal nem csak a pályán kívül segített csapatának (Fotó: Imago)
NŐI KÉZILABDA BL
 B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
 Hypo NÖ (osztrák)–Metz (francia) 27–27
 B-CSOPORT
1. Hypo NÖ (osztrák) 2
1
1
63–57 3
2. Krim Ljubljana (szlovén) 1
1
36–30 2
3. Metz (francia) 2
1
1
57–64 1
4. Aalborg (dán)
1
1
30–37 0
Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
19 perce

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
1 órája

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
1 órája

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
8 órája

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Minden más foci
8 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
9 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik