Kézilabda: a szlovák válogatott erősödött a Debrecen

Vágólapra másolva!
2008.02.20. 08:16
A hét végén a Brassó elleni KEK-nyolcaddöntő visszavágóján újabb játékosát vesztette el sérülés miatt a DVSC-Aquaticum női csapata. A súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedő Sütő Enikő már a hatodik kézilabdázó az elmúlt hónapokban, akire nem számíthat Skaliczki László szakmai igazgató. Ezért aztán nem csoda, ha a klub vezetősége ezekben a nehéz napokban megpróbál erősíteni.
A debreceniek a negyvenszeres szlovák válogatott Alzbeta Tóthovával (képünkön) kötöttek szerződést, amely egyelőre a bajnokság végéig szól. Az utóbbi évtizedet a Michalovce (Nagymihály) csapatában töltő, korábban a Csallóközaranyos együttesében és az eperjesi ZVL Presovban kézilabdázó irányító-átlövő a hét végén még pályára lépett volt klubjában az orosz Volgográd elleni EHF-kupa-nyolcaddöntőben, s ezután köszönt el felvidéki társaitól.

A magyar származású játékos, aki hétfőn ünnepelte 30. születésnapját, természetesen Tóth Erzsébet néven szerepel az NB I-ben. A DVSCnél főleg gólerős támadójátékára számítanak, hiszen Nagymihályban ő volt a legveszélyesebb az ellenfelek kapujára.

„Már többször is kerestek a debreceniek, eddig azonban nem tudtunk megállapodni, ezért nem jött létre a szerződés – mondta a Szlovákiában háromszor is az év játékosának megválasztott kézilabdázó. – Hallottam a DVSC problémáiról, s remélem, tudok segíteni a csapatnak. Nem titkolom, nagy kihívásnak tartom, hogy Magyarországon játszhatok, és nem szeretnék csalódást okozni.”

Ha minden a hajdúságiak terve szerint alakul, Tóth Erzsébet már pénteken pályára léphet a Loki számára létfontosságú, Dunaferr elleni rangadón.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik