A magyar csapat nem tudta megverni a svédeket, döntetlen a vége

Vágólapra másolva!
2008.01.22. 22:31
A magyar válogatott 27-27-es döntetlent játszott a négyszeres Európa-bajnok svéd együttessel a 8. férfi kézilabda Eb középdöntőjének 1. fordulójában, Trondheimben. Skaliczki László szövetségi kapitány együttese az első félidőben egészen kiválóan játszott, a második játékrészben azonban volt egy hétperces időszak, amikor hét gólt kapott, és egyet sem dobott. Az elmaradt győzelem oka leginkább ez, de a fő cél, az olimpiai pótselejtező torna továbbra is reális cél.A II. csoport állása a középdöntő 1. fordulója után
Ilyés Ferenc Marcus Ahlmtól és Kim Anderssontól kap egy jókora pofont
Mirkó István
Ilyés Ferenc Marcus Ahlmtól és Kim Anderssontól kap egy jókora pofont
Ilyés Ferenc Marcus Ahlmtól és Kim Anderssontól kap egy jókora pofont
Mirkó István
Ilyés Ferenc Marcus Ahlmtól és Kim Anderssontól kap egy jókora pofont

Semmi túlzás nincs abban, hogy pazar első félidőt produkált a magyar csapat.

Ilyés úgy kezdett, mint aki ezen az estén ki akarja fordítani a világot a sarkaiból, két gyors góljával máris 2-0-ra vezetett a csapat.

Ez megadta az alaphangot, és a szünetig a svédek erejéből csak az egyenlítésre futotta néhányszor, a vezetést egyszer sem tudták átvenni.

Védekezésben Marcus Ahlm és Kim Andersson összjátéka, és az előbbi beálló pozícióból szerzett góljai okoztak komoly problémát, még akkor is, ha Fazekas az egész első félidőben nagyszerűen védett, több alkalommal óriási bravúrokat is bemutatott.

Ami a támadásokat illeti, a játékrész egyes szakaszaiban más és más villogott. Előbb Ilyés, majd Ivácsik Tamás, aztán Iváncsik Gergő, megint később Laluska Balázs és Császár Gábor villant. A félidő végén Nagy László emberhátrányban bement beállóba, és onnan lőtte a mieink tizenhatodik gólját.

Sokak fejében megfordulhatott: milyen csodás lenne, ha még Gál Gyula is ki tudná venni a részét a góllövésből, vagy jobban le tudná kötni a svéd fal belső embereit.

És egy, Fazekas Nándor teljesítményét jellemző adat: az első 30 percben a lövések 44 százalékát megfogta.

A második játékrészt Laluska áthúzódó kiállítása miatt emberhátrányban kezdték a mieink, de Ilyés megint megadta az alaphangot egy nagyszerű góllal.

Jól is folytatódott, hiszen Iváncsik Gergő és Nagy László találata után 20-17-re elhúzott a magyar válogatott, de aztán megdöbbentő fordulat következett.

Egyszerűen nem működött a magyar támadójáték, de a védekezés sem, s a kettő együtt a következőt eredményezte: a 36. és a 43. perc között nem kevesebb mint hét gólt lőttek a svédek, miközben a mieink „megmukkanni” sem tudtak.

Végre a 44. percben, 20-24-nél (te jó ég, 20-17 volt még ide!) Iváncsik Gergő a szélről bevetette Svensson kapuját.

Vért izzadva lassan-lassan megkezdte a felzárkózást a Skaliczki-csapat, amely az 51. percben, Puljezevics bravúrja és Ilyés gólja után egyetlen találatra feljött (25-26).

Öt perc gólcsend következett, patanásig feszültek az idegek, miközben Ivácsik Gergő kihagyott egy büntetőt is.

Végre az 56. percben Császár kiharcolt egy újabb büntetőt, amihez Mocsai állt oda, és ő beverte (26-26).

Az utolsó négy és fél perc elképesztően ideges légkörben zajlott le, látszott, hogy egyetlen szerzett gól is eldöntheti ezt a meccset.

Az 59. percben Zubai Szabolcs magára vállalta a felelősséget, befordult beállóban, és belőtte a labdát a kapuba (27-26).

Volt még hátra valamivel több mint egy perc, és a svédek ezt az időt végigtámadhatták. A szövetségi kapitányuk, Ingemar Linnéll 22 mp-cel a lefújás előtt még időt kért, és Lennartsson hat másodpeccel a vége előtt a jobb szélről beállította a 27-27-es végeredményt.

A magyar válogatott megnyerhette volna ezt a találkozót, de az az ominózus hat-hétperces blokk sokba került.

Az olimpiai selejtezős részvétel reménye mindenesetre tovább él, meglátjuk, mire lesz képes a gárda a franciák és az izlandiak ellen.

KÉZILABDA, 8. FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, NORVÉGIA


MAGYARORSZÁG SVÉDORSZÁG
12 Fazekas (k) 1 Svensson (k)
8 Iváncsik G. 4 Lundström
3 Ilyés 5 K. Andersson
7 Gál 13 Ahlm
23 Eklemovics 11 Doder
19 Nagy L. 2 Boquist
9 Iváncsik T. 9 Lennartsson
1 Puljezevics (k) 8 Petersson
5 Császár 7 Jernemyr
17 Laluska 12 Beutler (k)
6 Mocsai 6 Källman
18 Nagy K. 14 Arrhenius
21 Herbert 15 Larholm
22 Grebenár 17 Carlén
25 Zubai 18 Karlsson
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Skaliczki László Ingemar Linnéll

Gólszerzők: Iváncsik G. 8 (2), Ilyés 5, Nagy L. 3, Laluska 3, Iváncsik T. 2, Császár 2, Mocsai 2 (1), Gál 1, Zubai 1, ill. Ahlm 8, K. Andersson 5, Doder 4, Lennartson 4, Boquist 3, Petersson 1, Carlén 1, Lundström 1.
Hétméteresek: 3/4, ill. 1/1.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc.
---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik