Idegenben könnyed sikert aratott a Ferencváros és a Dunaferr is

Vágólapra másolva!
2007.10.12. 21:48
Simán nyert a bajnok Ferencváros a női kézilabda bajnokság 7. fordulójában Újbudán, a Kánai úton. A Dunaferr együttese Kiskunhalason lépett pályára, és az első percek kivételével irányították a mérkőzést, és győztek is hét góllal.
Szucsánszki Zita öt gólt dobott Újbudán
Szucsánszki Zita öt gólt dobott Újbudán
Szucsánszki Zita öt gólt dobott Újbudán
Szucsánszki Zita öt gólt dobott Újbudán

Meglepetésre a Goldberger került lépéselőnybe a találkozó elején, és az ötödik percben 2-0-ra vezettek a hazaiak.

A folytatásban azonban már a Ferencváros irányította a találkozót és az első félidő derekáig zsinórban hat gólt szereztek, és egyet sem kaptak.

A szünetig szinte állandósult a két csapat közti különbség, és 14-10-es zöld-fehér vezetésnél vonulhattak szünetre a csapatok.

A második játékrész elején a küzdelem dominált inkább, és ennek is volt köszönhető, hogy ekkor sok hetest dobhattak a csapatok. Ebből a párharcból a Fradi jött ki győztesen, és növelte is az előnyét.

A találkozó végéig a vendégek folyamatosan növelték is ezt a különbséget, és végül kilenccel legyőzték az óbudaiakat.

Nehezen indult a mérkőzés a Dunaferr számárra is, hiszen az újvárosiak tíz perc elteltével 5-5-re álltak Kiskunhalason.

Imre Vilmos csapata azonban ezután átvette a játék irányítását és kilenc perc alatt ötgólos előnyre tett szert.

Igaz a halasiak a folytatásban néha csökkentették ezt, azonban egy pillanatig sem forgott veszélyben a vendégek győzelme.

NŐI KÉZILABDA NB I, 7. FORDULÓ

ÓBUDAI GOLDBERGER SE - BUDAPEST BANK-FTC 19–28 (10–14)
Kánai u., 1000 néző. V: Szegedi Zs., Unyatinszki T.
GOLDBERGER: GRIDNYEVA – Baross, Huszák 1, Szűcs V., Forgács J., Zakarcs 2, VURAI 6. Cs: Polgár (kapus), Lehel, Matus 1 (1), KORGYUK 9 (3), Rummer, Selenka. Edző: Kerékgyártó Zsolt
FTC: HARISOVÁ – Kovacsicz, Soós V. 1, SZUCSÁNSZKI 5 (1), UHRAKOVÁ 6, Zácsik 4 (1), Juhász G. 4 (3). Cs: Pastrovics (kapus), Szamoránsky P. 2, Szamoránsky A. 2, Németh H. 2, Ilyés 2. Edző: Zsiga Gyula
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–0. 16. p.: 2–6. 23. p.: 6–10. 36. p.: 13–17. 47. p.: 17–24. 56. p.: 19–27
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 8/4, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Kerékgyártó Zsolt: – Meg kellett hajolnunk a nagyobb tudás előtt, viszont megtettünk mindent, de olyan hibákat is elkövettünk, amire fel voltunk készülve, így a rutinosabb Fradi végül megnyerte a mérkőzést.
Zsiga Gyula: – Nagy ellenállást gyakorolt a lelkes Goli, nagyon oda kellett figyelni, főleg a védekezésben, de úgy gondolom, ilyen jó közönség előtt megérdemelten nyertünk.

KISKUNHALAS NKSE - DUNAFERR NK 25–32 (11–16)
Kiskunhalas, 400 néző. Vezette: Koralovszki, Szabó
KISKUNHALAS: GYŐRI – Virág 4, Zámbó 2, TÓTH ZS. 7 (6), Kurgyis 3, Rábai 1, CSENDES 3. Cs: Szikora (kapus), Szarka, Kósa, Horváth M., Micskó, HODOSI 5. Edző: Zsadányi Sándor
DUNAFERR: Ungureanu – Lovász 3, Laluska, BORBÁS 5, FERLING 6, MÖRTEL 6, Vincze 4 (1). Cs: Knezovics, Hoffmann (kapusok), Balogh B. 3, Pignziczki 1, Gáspár, Berta 3, Sopronyi 1. Edző: Imre Vilmos
Az eremdény alakulása. 10. p.: 5–5. 19. p.: 6–11. 40. p.: 17–20. 55. p.: 22–29.
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Zsadányi Sándor: – A minden poszton válogatott játékosokkal felálló Dunaferr nem kapta olcsón a győzelmet.
Imre Vilmos: – Az első pár perc kivételével irányítottuk a mérkőzést, de érezhető volt a nagy gólkülönbséget hozó kupameccsek negatív hatása.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik