Férfi röplabda Extraliga: nagy csatában nyert a Kecskemét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.01.17. 20:49
A Kecskemét nagy csatában, ötszettes mérkőzésen nyert a Dunaferr vendégeként a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján – írja az MTI.

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA
Dunaferr SE–Kecskeméti RC 2:3
(–16, –16, 22, 17, –12)
Dunaújváros. V: Kiss Z., Szabó Zs.
DKSE: Garrett, Bohnicsek, Boa, Mészáros D., Tomanóczy B., Duman. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Hatvany, Majoros. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Kecskeméti RC: Kaszap, Krupánszki, Rabeka, Argilagos, Gebhardt N., Nagy J. Csere: Deák (liberó), Stréli, Kandulinski. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
MESTERMÉRLEG
Tomanóczy Tibor:
– Nagyon enerváltan kezdtünk, mintha túlságosan tiszteltük volna az ellenfelet. A televíziós meccs miatti drukk is benne lehetett a fiúkban, ráadásul lassan, erőtlenül játszottunk az első két szettben, mely az eredményen meg is látszott. Miután a harmadik szettet megnyertük megjött az önbizalmunk, és attól kezdve partiban voltunk. Viszont az ötödik szettet nem szabad úgy kezdenünk, hogy három pontos hátrányban legyünk, hiszen a végére pont ez a három lett a különbség. Ha a legelején elforgatjuk a sort, és tartjuk azt a ritmust, amit a harmadik és a negyedik szettben mutattunk, akkor mién lehetett volna ez a szett is. A Kecskemét átlója viszont nagyszerűen szállt be, aki olyan plusz tudott hozzátenni, amit előtte nem láttunk tőle.
Dávid Zoltán: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, fontos győzelemmel gazdagodtunk. Megyünk tovább!

Az állás:
1. LV Sport Pénzügyőr SE 20 pont, 2. MAFC-BME 13, 3. Vegyész RC Kazincbarcika 9, 4. Fino Kaposvár SE 9, 5. Dunaferr SE 9, 6. Kecskeméti RC 9, 7. DEAC 0FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA
Dunaferr SE–Kecskeméti RC 2:3
(–16, –16, 22, 17, –12)
Dunaújváros. V: Kiss Z., Szabó Zs.
DKSE: Garrett, Bohnicsek, Boa, Mészáros D., Tomanóczy B., Duman. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Hatvany, Majoros. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Kecskeméti RC: Kaszap, Krupánszki, Rabeka, Argilagos, Gebhardt N., Nagy J. Csere: Deák (liberó), Stréli, Kandulinski. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
MESTERMÉRLEG
Tomanóczy Tibor:
– Nagyon enerváltan kezdtünk, mintha túlságosan tiszteltük volna az ellenfelet. A televíziós meccs miatti drukk is benne lehetett a fiúkban, ráadásul lassan, erőtlenül játszottunk az első két szettben, mely az eredményen meg is látszott. Miután a harmadik szettet megnyertük megjött az önbizalmunk, és attól kezdve partiban voltunk. Viszont az ötödik szettet nem szabad úgy kezdenünk, hogy három pontos hátrányban legyünk, hiszen a végére pont ez a három lett a különbség. Ha a legelején elforgatjuk a sort, és tartjuk azt a ritmust, amit a harmadik és a negyedik szettben mutattunk, akkor mién lehetett volna ez a szett is. A Kecskemét átlója viszont nagyszerűen szállt be, aki olyan plusz tudott hozzátenni, amit előtte nem láttunk tőle.
Dávid Zoltán: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, fontos győzelemmel gazdagodtunk. Megyünk tovább!

Az állás:
1. LV Sport Pénzügyőr SE 20 pont, 2. MAFC-BME 13, 3. Vegyész RC Kazincbarcika 9, 4. Fino Kaposvár SE 9, 5. Dunaferr SE 9, 6. Kecskeméti RC 9, 7. DEAC 0

(MTI)

Legfrissebb hírek

Elképesztő fordulat után a bajnoki cím kapujában a MÁV Előre röpisei

Röplabda
2025.05.05. 21:15

Kétszettes hátrányból fordítottak a DEAC röpisei

Röplabda
2025.05.04. 16:16

A MAFC nyerte meg a férfi röplabdabajnokság bronzmeccsének első felvonását

Röplabda
2025.05.03. 22:31

Magabiztosan győztek a Pénzügyőr röpisei a TFSE ellen

Röplabda
2025.05.02. 20:37

Kiharcolta az első győzelmet a MÁV Előre a férfi röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
2025.05.01. 20:00

Nyeretlenül, sereghajtóként zárt a DKSE a férfi röpi Extraligában

Röplabda
2025.04.25. 21:52

Férfi röplabda Extraliga: a címvédő és a kupagyőztes játssza a döntőt

Röplabda
2025.04.19. 21:41

A harmadik meccs dönt a DEAC és a TFSE röpisei között

Röplabda
2025.04.18. 19:24
Ezek is érdekelhetik