Futsal NB I: az ezer sebből vérző Dunaferr majdnem meglepte a listavezetőt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.20. 23:55
A listavezető Haladás VSE 5–2-re nyert az anyagi gondok miatt szinte csak ifistákkal kiálló Dunaferr otthonában a futsal NB I 11. fordulójának nyitómérkőzésén.

A dunaújvárosiak majdnem meglepték a szombathelyieket. Sőt, ami az első 20 percet illeti, meg is lepték a listavezetőt! Ugyanis 12 percnyi játék után kétgólos előnyben volt, és a szünetben még 2–1-re vezetett a Dunaferr. A házigazdánál bő két héttel ezelőtt jelentette be a főszponzor, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzetben nem tudja tovább finanszírozni a csapatot – azóta kétsornyi alapemberrel, rutinos, jelenlegi és korábbi válogatott játékosokkal bontottak szerződést.

A megfiatalított együttes – amelyben többnyire húsz év alatti játékosok kaptak szerepet – nem is bírta el a szombathelyiek által rá helyezett nyomást: a második félidő mind a négy gólját a Haladás szerezte, amely így nemcsak fordított, hanem végül magabiztos győzelmet is aratott.

FÉRFI FUTSAL NB I
11. FORDULÓ
Dunaferr–Haladás VSE 2–5
(Csányi D. 3., Boldizsár Cs. 12., ill. Dróth 17., 21., Soares 27., Hajmási 28., Simics 36.)

Az állás: 1. Haladás 31 pont (46–15), 2. MVFC Berettyóújfalú 27 (42–18), 3. Veszprém 21 (38–24)... 6. Dunaferr 9 (20–28) ... 10. Nyírgyulaj 1 (16–42).

Legfrissebb hírek

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

Otthon kapott ki a Nyíregyháza, 13 gólos meccset nyert meg Újpesten a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 22:31

Futsal NB I: Szombathelyen ütötte ki a Veszprém a címvédő Haladást a rájátszás nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 21:11

Jövő csütörtökön kezdődik a rájátszás a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 16:49

Futsal Magyar Kupa: elkészült a berettyóújfalui négyes döntő sorsolása

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 14:29

A csehek másodszor is legyőzték női futsalválogatottunkat Győrben

Magyar válogatott
2025.02.14. 16:48

A vb-selejtezőre készülő magyar női futsalválogatott kikapott Csehországtól

Magyar válogatott
2025.02.12. 18:55

Futsal NB I: a Nyíregyháza egy, a Veszprém fél tucat gólt szerzett; már csak egy hely kiadó a felsőházban

Labdarúgó NB I
2025.02.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik