Szeged-Barcelona hetedszer

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF, VITOS GYÖRGYDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF, VITOS GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2004.10.21. 21:45
Címkék
A férfi Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek harmadik fordulójában rangadókat vívnak csapataink.
Az eddig százszázalékos Fotex KCV a Lemgóhoz látogat, míg az ugyancsak veretlen Pick-Szeged régi nagy vetélytársát, az FC Barcelonát látja vendégül.
A Tisza-parti gárda eddigi száz európai kupaszerepléséből a legtöbbször - hatszor - éppen mostani ellenfelével, a hatszoros BL-győztes (1991, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000) Barcelonával találkozott, és már az 1977-es bemutatkozásánál (KEK) is a katalánok kerültek az akkori kupaújonccal szembe. A hajdani Szegedi Volán SC a nagy elődök (Buday Ferenc, Dobó Károly, Lele Ambrus, Tamás Sándor) vezetésével itthon 27-22-re megverték a Barcelonát, majd idegenben 15-13-ra kikaptak, de bejutottak a nyolc közé. A legendás Valero Rivera mester tanítványai 1994-ben a KEK-elődöntőben kettős győzelemmel vágtak vissza a fiaskóért. Három évvel később a BL-negyeddöntőben újra kétszer diadalmaskodott a Barca (26-25 és 40-17).

Nagy László a klasszisokat felvonultató Barcelona egyik vezéregyénisége
Nagy László a klasszisokat felvonultató Barcelona egyik vezéregyénisége
Nagy László a klasszisokat felvonultató Barcelona egyik vezéregyénisége
Hetedik találkozójukon nem várható ekkora különbség, sőt a Pick fegyelmezett és lelkes játékkal akár meg is lepheti a csoport favoritját, a volt szegedi Nagy Lászlóval felálló Barcelonát.
"A múlt hét végi meglepő eredmények után mindent megteszünk, hogy - minként a Constanta - meglepjük a Barcelonát, különben halványodhatnak a továbbjutási esélyeink - vélekedett Kovács Péter edző. - Ugyanakkor tudjuk, a Barcára nem jellemző, hogy két mérkőzést sorozatban elveszít. Megjegyzem, amikor nekünk csak három góllal sikerült legyőznünk a román bajnokot, kritikát kaptunk, holott a Constanta újra megmutatta erejét. Együttesem - akárcsak több európai élcsapat, köztük a Barca, a Zagreb vagy a Lemgo -, amely sok válogatottat adott az olimpiára, még messze van csúcsformájától, de folyamatosan javul. A védekezési és a támadási taktikák tökéletes összecsiszolásához több idő kell."
Az edző szerint döntő lehet, hogy a Szeged megtalálja az ellenszert a Barca kétbeállós játékára, valamint aktívak legyenek a beállósai és a szélsői. A térdműtétjéből felépülő Kotormán néhány percre már pályára léphet.
A Barcelonában nincs sérült, és a szerdai bajnoki mérkőzésén jó formában játszva nyert (27-23) a Granollers ellen (Nagy három gólt lőtt). Xesco Espar edző - aki az idén vette át a gárdát Valero Riverától - és a klub vezetői tudják, hogy rettentő nagy csata vár Pericsre, Skrbicsre, Zvizejre, Jeppensenre, Iker Romeróra, Nagyra és a többi világklasszisra a csoportrangadón, de nem titok: a Barcától mindehol elvárják a győzelmet.
A Fotex KCV az 1997-1998-as BEK-csoportmérkőzéseken már megütközött szombati ellenfelével, a német Lemgóval. Veszprémben Éles utolsó másodpercben lőtt góljával egyenlített (24-24) a magyar bajnok, a visszavágón pedig 29-26-ra nyertek Zerbéék, s ezzel ők lettek a csoportgyőztesek.
"Hihetetlenül fontos mérkőzés előtt áll egyesületünk - vélekedett Hunyadfalvy Ákos klubelnök. - Hasonló a helyzet, mint hét évvel ezelőtt, vagyis a csoportelsőség a tét. Az első helyezett pedig a nyolcaddöntőben a visszavágót hazai pályán játszhatja."
Lemgóban két világklasszist külön is köszöntenek: a válogatottságtól a minap viszavonuló, de klubjával újabb kétéves szerződést kötő Schwarzer szombaton a 35., a 170-szeres válogatott Csoknyai vasárnap a 40. születésnapját ünnepli. "A győzelemmel még emlékezetesebbé tehetnénk ezt a napot" - reménykedett Csoknyai, aki hozzáfűzte, nem téveszti meg a Fotexet a Lemgo bajnoki botladozása (hét mérkőzésből hármat elvesztett, s a kilencedik helyen áll).
Zdravko Zovko mester óriási tempót diktált a héten az edzéseken, ezért javult a Fotex formája. "Nagyon bízom abban, hogy szombatig még jobb lesz a védekezésünk - mondta. - Ez a játék alapja. Hét válogatottja van a Lemgónak s nekünk is, ami jelzi, vérbeli kupameccs következik. Már a németek is művészei a sportágnak, gyorsak, technikásak, dinamikusak."
Kehrmann és Baumgartner vállsérülése javult, valamint Stephan megműtött keze is rendbe jött (a legutóbbi bajnoki fordulóban már szerepelt az irányító-átlövő). Mocsai Lajos mester és Marosi László hajdani sikercsapatának szakmai munkáját három éve a klub egykori játékosa, Volker Mudrow irányítja. Az együttes két idegenlégiósa a svájci Baumgartner és az izlandi Geirsson. Kulcsjátékos - a korábban említettek mellett - Ramota kapus, Zerbe és Baur.

Tv: a Pick-Szeged- Barcelona mérkőzést szombaton 16.45 órakor az MTV közvetíti.

Tv: A Lemgo- Fotex KCV mérkőzést vasárnap 18 órakor az M2 felvételről közvetíti.

Férfi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzések. Az állás a 2. forduló után. A-csoport: 1. Pick-Szeged 3, 2. Barcelona (spanyol) 2, 3. Constanta (román) 2, 4. Vardar Szkopje (macedón) 1. G-csoport: 1. Fotex KCV 4, 2. Lemgo (német) 4, 3. Sandefjord (norvég) 0, 4. Kaunas (litván) 0. ---- V ---- -
Legfrissebb hírek

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
29 perce

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
31 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
1 órája

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik