Szóról szóra

Vágólapra másolva!
2004.03.05. 22:06
Címkék
Látványos játék – biztos siker

Mocsai Lajost arról faggattuk a csata után, mi változott meg a keddi aarhusi fiaskó óta.
– A Dániában elvesztett mérkőzéssel ellentétben ma feszes védőjátékot mutattunk be, indításaink egy fokkal jobbak voltak, de még sokat kell dolgoznunk. A felállt fal elleni játékunkban érződött az elmúlt napokban elvégzett négy edzés hatása. Játékosaink szép gólokat lőttek, élvezték a kézilabdát.
Olaf Schimpf mestertől azt kérdeztük, mi a vereség legfőbb tanulsága.
– A magyar válogatott sokkal jobb teljesítményt nyújtott, az első félidőben az extraklasszis Pálinger szinte megbabonázta játékosaimat. Túlságosan korán kialakult a nagy gólkülönbség. A felkészülésünket jól szolgálta a mérkőzés.

Pálinger Katalin: – Azért tudtunk ilyen nagy különbséggel győzni, mert végig komolyan vettük a hollandokat. Nagyon jó felkészülési mérkőzés volt ez, de vasárnap sokkal erősebb ellenfél és nagyobb csata vár ránk. Ilyen hozzáállással azonban a dánok ellen is győzhetünk.
Radulovics Bojana: – A pályán szinte végig az történt, amit mi akartunk, gyakorolni tudtuk az eltervezett játékainkat. Nagyon örülök, hogy közönségünk buzdítása mellett jó játékkal, nagy különbségű győzelmet tudtunk aratni.
Kulcsár Anita: – Nem számítottam rá, hogy ilyen könnyű győzelmet arathatunk, de remekül működött a csapatjátékunk. A keddi, dániai mérkőzéssel ellentétben frissen, ötletesen kézilabdáztunk.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Vasas és dupla Liverpool–Bilbao

Minden más foci
1 órája

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
1 órája

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
1 órája

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
2 órája

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
2 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik