Tovább fiatalít a mester

Vágólapra másolva!
2004.02.27. 22:37
Címkék
Az olimpiára készülő női válogatott mestere, Mocsai Lajos keretet hirdetet a jövő heti  az ő szavaival élve  kísérleti mérkőzéssorozatra, amelynek keretében tanítványai kedden Dániában a házigazdák legjobbjaival találkoznak, majd pénteken Dunaújvárosban a hollandokkal mérkőznek, vasárnap pedig Győrött újra a dánokkal csapnak össze.
"A szövetség elnöksége elfogadta az olimpiai felkészülési programunkat, amelyet a jövő héten kezdünk – mondta az olimpiai és vb-ezüstérmes csapat mestere a Nemzeti Sportnak. – Keretünkből, amely a világbajnokság óta hétfőn találkozik először, egyelőre hiányoznak a külföldön szereplők. A Dániában kézilabdázó Farkas Ágnessel, Siti Eszterrel és Nagy Krisztinával keddi, aarhusi fellépésünk alkalmával szeretném megbeszélni a továbbiakat. Fiatal vagy ritkábban szerephez jutó tehetségeknek is bizonyítási lehetőséget akarok adni, ezért behívtam Bulath Anitát, Nagy Ivettet és Szűcs Gabriellát. A bővebb keret nyitott, abban számítok például Mörtel Renátára és Kindl Gabriellára, valamint Lovász Zsuzsa mellé fiatal jobbszélsőt keresek."A csapat kedden 21.30 órakor mérkőzik az olimpiai bajnokkal.A női keret
Pálinger, Sirina, Sugár (kapusok), Bohus, Bulath, Ferling, Görbicz, Kirsner, Kulcsár, Lovász, Mehlmann, Nagy I., Pigniczki, Radulovics, Szűcs, Tóth T. (mezőnyjátékosok)
Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
25 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
47 perce

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
58 perce

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik