Prokop és Nagy bizakodó

Vágólapra másolva!
2004.02.24. 22:12
Címkék
A Vác és a Győr ellenfeleinek képviselői közül a südstadti Gunnar Prokop menedzser, és a gudmei Nagy Krisztina, a csapat Eb-aranyérmese (2000) értékelte a Nemzeti Sportnak a sorsolást."Gazdaságilag és sportszakmailag is kedvező helyzetbe kerültünk – mondta Gunnar Prokop. – Jó esélyt látok csapatom továbbjutására, hiszen kellően ismerjük a Vácot, és vasárnap is játszunk ellene magyar bajnokit Südstadtban. További erősítést nem tervezünk, a jelenlegi kerettel fejezzük be az évadot.""Reménykedtem, hogy a Győrt kapjuk – örvendezett Nagy Krisztina, aki két éve játszik Gudmében, és előtte négy évadon át Koldingban kézilabdázott. – A Viborgot el akartuk kerülni, és ez a kívánságunk is teljesült. Társaimmal még nem sokat beszélgettem a sorsolásról, de úgy tűnik, ők sem haragszanak Fortunára, igaz, nem is sokat tudnak a Győrről. Nekem a nyáron lejár itt a szerződésem, és lehet, hogy új klubba szegődöm."
Legfrissebb hírek

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
5 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
18 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
22 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
57 perce

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik