Pérez: hiányzott a kellő motiváció

Vágólapra másolva!
2004.01.31. 21:34
Címkék
Carlos Pérez, a magyar bajnok Fotex KC Veszprém balátlövő csillaga tavaly decemberben Barcelonában szenvedett kézközépcsonttörést, ezért nem tudott részt venni a szlovéniai Európa-bajnokságon, de a magyar válogatott összecsapásait mindig izgalommal telve várta.
"Úgy vettem észre, hogy néhány társam játékából hiányzott a kellő motiváció, az a töretlen küzdőszellem, amellyel egy éve kiharcoltuk az olimpiai részvétel jogát – mondta a portugáliai világbajnokság gólkirálya. Meggyőződésem, ez is közrejátszott abban, hogy nem tudtuk megnyerni a szlovénok és a szerbek elleni összecsapásainkat, nagyobb koncentrálással, lelkesedéssel győzhettek volna a srácok, és akár éremért is kézilabdázhattunk volna, hiszen kiegyensúlyozott volt a mezőny. Nem tudom, hogy ha én is játszom, akkor milyen eredmények születtek volna, mostantól már az athéni játékokra kell összpontosítania mindenkinek, így nekem is. A műtött kezem szépen gyógyul, ha a szerdai Pestszentlőrinc elleni bajnokin még nem is, de a vasárnapi, Dunaferr ellenin már feltétlenül játszani szeretnék, hiszen rá egy hét múlva már a spanyol Ciudad Real következik a BL-negyeddöntő első összecsapásán."
Legfrissebb hírek

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
3 perce

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
12 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
18 perce

Romano szerint megvan a megállapodás: Xhaka a Sunderland játékosa lesz – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
19 perce

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
31 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
34 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
43 perce

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
46 perce
Ezek is érdekelhetik