Az NS osztályzókönyve

Vágólapra másolva!
2004.01.31. 21:35
Címkék
A szlovéniai Európa-bajnokság gyorsértékelésénél a Nemzeti Sport 1-től 10-ig osztályozta a kontinenstalálkozó mérkőzésein szereplő, s végül kilencedik helyen végző magyar válogatott játékosokat.
Szathmári János (9)

Oszlopa volt a csapatnak, bírta a terhelést, szervezte a védelmet, pontosan indított

Fazekas Nándor (8)

Bravúrsorozataival lelki erőt is adott társainak, klasszisát főleg a németek ellen igazolta

Kertész Balázs (7)

Fontos gólokat lőtt, de rutinját nem mindig érvényesítette, védekezésben is akadtak gondjai

Nagy László (8)

Egyenletesebb teljesítmény várható tőle, de súlyos kézsérülése hátráltatta a kibontakozását

Laluska Balázs (6)

Akadtak biztató, sőt remek pillanatai, de ezeket feledtette elkerülhető hibáival

Mocsai Tamás (6)

Nagyon akart, de a kevés lehetőséggel még bátrabban kellett volna élnie

Mezei Richárd (8)

Rutinja kincset ér, s kulcsjátékos volt, amíg bírta erővel a sorozatmérkőzéseket

Rosta Miklós (6)

Fájós térde akadályozta, hogy több szerepet vállalva érvényesítse tapasztalatát

Gál Gyula (5)

Csak néhány találkozón kapott részfeledatokat, így alig bizonyíthatta, mit tud

Díaz Ivo (9)

Több poszton is igyekezett megmutatni klasszisát, és ez addig sikerült is neki, amíg bírta erővel

Buday Dániel (7)

Sok lehetőséget kapott tehetsége igazolására, ehhez képest ritkán játszott kiemelkedően

Császár Gábor (6)

A heteseket többnyire biztos kézzel lőtte, de a mezőnyben még ritkán jutott szóhoz

Mohácsi Árpád (5)

Betegségéből felépülve nehezen nyerte vissza sportformáját, ritkán szerepelt

Ilyés Ferenc (5)

Igyekezett jól kihasználni a versenyt tapasztalatai gazdagítására

Iváncsik Gergő (7)

Bátran csatázott, látványos gólokat lőtt, élt a kapitánytól kapott bizalommal

Pásztor István (8)

Egyenletesebb teljesítménnyel még több hasznára lett volna a csapatnak
Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2 perce

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
5 perce

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
14 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
21 perce

Romano szerint megvan a megállapodás: Xhaka a Sunderland játékosa lesz – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
22 perce

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
34 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
36 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
45 perce
Ezek is érdekelhetik