Pályán a Fotex és a Pick

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2003.07.24. 21:36
Címkék
A férfi bajnoki bronzérmes Dunaferr már egy hete edz a következő évadra, míg két nagy vetélytársa, a címvédő és MK-győztes Fotex KCV, valamint az ezüstérmes és szintén BL-szereplő Pick-Szeged csütörtökön kezdte a gyakorlást.
"A már ismert személycserék után a közeljövőben nem tervezünk jelentősebb változásokat a keretben – mondta Hunyadfalvy Ákos, a veszprémi klub elnöke. – Augusztusban gálamérkőzésen búcsúzunk el Éles Józseftől, aki a görög Veriába igazolt, és reméljük, a Szegedről szerződtetett Buday Dániel mielőbb megtalálja a helyét együttesünkben. A következő évadra az elnökség tizenhat játékosban maximálta a keretünk létszámát. Egyelőre mégis tizenhét kézilabdázó kezdte meg a gyakorlást, ugyanis arról, hogy ki az az egy, akitől meg kell válnunk, augusztus végéig fogunk dönteni.”Az elnök ezúttal nem mondott neve(ke)t, de korábban már szó volt arról, hogy valószínűleg a világbajnok horvát Bizidar Joviccsal és Slavko Goluzával folytatandó egyeztetéseken dől el, melyikük – és milyen feltételekkel – tudja (akarja) vállalni a következő évadot Veszprémben. A macedón Kiril Lazarov és a szintén világbajnok Mirza Dzomba helyzete biztosnak látszik, igaz, Dzombát a 2004–2005-ös évadra – nagyon megbízható horvát források szerint – már várja a spanyol Ciudad Real. Csak pletykának tartják Veszprémben, hogy a Fotex KCV érdeklődött egy-egy belgrádi és moszkvai beállós iránt."Tavaly sem titkoltuk, hogy a hazai küzdelemsorozatokban elvártuk a gárdától az első hely megszerzését – folytatta Hunyadfalvy Ákos. – A Bajnokok Ligájában a négy közé jutás volt a célunk, de titkon a trófea megszerzéséről álmodtunk, ami abban a mezőnyben megvalósítható elképzelésnek tűnt. A következő idényben is bajnokságot és MK-t kell nyernie csapatunknak, és nem engedjük becsapni magunkat azoktól, akik szerint ez egyszerűbb lehet, mint legutóbb. Látszólag meggyengült nagy vetélytársaink közül a Szegedben és a Dunaújvárosban is az a helyzet, hogy roppant erős és – úgy tűnik – ütőképes maradt a csapat első sora, csupán kevesebb bevethető cserejátékos áll az edzők rendelkezésére. Kellő óvatossággal kell beszélnünk tiszteletre méltó ellenfeleinkről, valamint okulnunk kell a legutóbbi bajnoki és MK-sorozat tanulságaiból, mert mindkettőben nagyon szoros harcban szereztük meg az elsőséget. A BL-ben ősztől sokkal kíméletlenebb és kiélezettebb csatákra számíthat valamennyi résztvevő, mint amilyeneket eddig láttak a szurkolók, ugyanis a harminckét csapatosra duzzasztott mezőnybe rengeteg remek gárda került be. Itt van a legendás Barcelona, a világ legerősebb klubcsapatának tartott Lemgo, valamint a sokat erősödött Ciudad Real, és folytathatnám a sztárcsapatok sorolását. Ebben a mezőnyben a négybe jutást sikerként értékelhetnénk, főleg akkor, ha esetleg már a nyolcaddöntőben beleszaladunk valamelyik kiemelkedően erős ellenfelünkbe.”A kiegyensúlyozott pénzügyi helyzete, és szorgos munkával kialakított széles támogatói köre miatt sokak által talán irigyelt – ugyanakkor az említettek miatt akár példaképnek is tekinthető – Fotex KCV a következő évadot is anyagi biztonságban kezdheti. Ugyanakkor a vezetői nem tagadják, hogy a pénz ésszerű felhasználását továbbra is az egyik fontos céljuknak tekintik. Partnereik viszont az utóbbi évadban nem mindig álltak helyzetük magaslatán, és erre két példa is felhozható. Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) egyik volt médiapartnere, amely a BL-ben volt érdekelt, a mai napig is tartozik a Veszprémnek, és a magyar bajnok jelenleg arra vár, hogy az EHF fizessen adósságban maradt üzlettársa helyett, s emellett tisztázza a reklámjogok kérdését a következő idényre. A hazai tévéközvetítések költségeinek alakulásáról is rossz véleménnyel van a Fotex KCV, és Hunyadfalvy Ákos hangsúlyozta, az eddigi rendszer tarthatatlan. "Milliókat áldoztunk arra, hogy képernyőre kerüljenek a BL-mérkőzéseink – zsörtölődött –, holott a világon mindenütt a tévétársaságok fizetnek a kluboknak – nem is keveset! – a közvetítésért. A jövőben klubunk nem hajlandó ezért fizetni.”A bajnokcsapat kapitánya, az elnyűhetetlen Csoknyai István jó hangulatban várta az első edzést. "Ismét elrepült a nyár – sóhajtott –, de a balatoni rövid szabadság azért arra elegendő volt, hogy összeszedjük magunkat, feltöltődjük az új csatákra. Kiemelkedően kell szerepelnünk a bajnokságban, és a Bajnokok Ligájában is lehetne már egy kis szerencsénk, hiszen nagyon szeretnénk a csúcsra érni. Ez pokoli nehéz lesz, talán nehezebb, mint bármikor, mert három-három német és spanyol sztárcsapat szerepel a mezőnyben. A négy közé viszont mindenképpen újra illene bejutnunk. Erős, jó csapatunk van, Budayval sokat erősödtünk.”A nászútjáról hazatért Pásztor István is sajnálta, hogy befejeződött a vakáció. "Feleségemmel Dominikában és a karibi világban nyaraltunk, mert úgy véltük, ide egyszer az életben el kell mennünk – mondta. – Persze az évi szokásos egyhetes tiszai kajaktúrát sem hagytam ki, és a lovammal is igyekeztem sokat törődni. Remélem, társaim is kipihenték magukat, mert mától újra a munka az elsődleges. Újra hatalmas, de nagyszerű feladatok várnak ránk.”A legendás horvát mester, Zdravko Zovko tömören fogalmazott. "A játékosok és a vezetők ambíciói Veszprémben változatlanok, továbbra is magasra állítjuk magunknak a mércét – hangoztatta. – A csapat a következő idényben is alkalmas lesz arra, hogy a magyar bajnokságban és az MK-ban megvédje elsőségét. A Bajnokok Ligájában minden indulónak a fináléba kerülés az álma, és remélem, nekünk reális esélyünk lesz erre. Legjobb játékosainkra – majdnem minden veszprémi kézilabdázóra – a magyar és a világbajnok horvát válogatottban is sűrű program vár, hiszen januárban Szlovéniában Európa-bajnokságon szerepelnek, aztán az olimpián mutathatják be tudásukat.”Hétfőtől Sopronban alapoz az ezüstérmes

A Pick-Szeged kézilabdásai csütörtökön reggel vérvételen, délután pedig sajtótájékoztatón vettek részt. A klubvezetők elvárják a megfiatalított BL-induló csapattól, hogy dobogós helyet szerezzen a 2003–2004-es évadban az NB I-ben.
"A fiatalítás jegyében változott a Pick-Szeged, hiszen három tapasztalt játékos – Buday Dániel, Doros Ákos, Kotormán Attila – helyére rutintalanabbakat állítunk. Józsa Máté, Oláh Gábor, Balázs Gábor, Halász Máté és Sutka Norbert nagy lehetőséget kap a bizonyításra. Tudjuk, hogy akad a bajnokságban olyan csapat, amely az átigazolási időszakban jelentősen megerősödött, ennek ellenére az elvárásunk nem változott, most is harcba kell szállni együttesünknek a minél fényesebb éremért” – jelentette ki Kővári Árpád klubelnök, aki emlékeztetett, hogy a csapat az elmúlt egy évtizedben a bajnokságban mindig a dobogón végzett, s állandó résztvevője volt valamelyik európai kupának is, és ezt a hagyományt most sem szeretné megszakítani.
Kühn András, a névadó szponzor, a Pick Rt. húsigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a sportban ki lehet kapni, de szívtelenül és lélek nélkül sohasem szabad játszani. A szegedi szurkolók is ezt várják a Pick csapatától. Bánáti Antal, a szegedi sportigazgatóság vezetője – miközben megígérte, hogy a város továbbra is ingyen adja a sportcsarnokot a csapatnak – bejelentette, szeretnék mihamarabb megoldani, hogy a létesítménybe korszerű beléptetőrendszeren át juthassanak be a nézők.
Kovács Péter, a Dragan Djukics helyére lépő új vezetőedző programja szerint 65 edzés és 11 előkészületi mérkőzés vár a csapatra a bajnoki rajtig. A szakember azt kérte a játékosoktól, hogy a problémáikkal nyugodtan keressék meg, mert azok együttes megoldása a hatékonyabb munkát segíti.
Mezei Richárd csapatkapitány szerint: "Bizonyára nem meglepő az a megállapításom, hogy jó szellemű csapatot örökölt Kovács Péter. Egyelőre csak annyit mondhatunk, hogy mindent megteszünk az eredményes bajnoki és BL-szereplésért.”
Kovács Péter tervéből kiderül, hogy jövő hétfőn ötnapos soproni edzőtáborozással kezdődik az erőnléti felkészülés. Eközben az augusztusi szlovákiai Eb előtt álló ifjúsági válogatottal készül Sutka. A két juniorválogatott, Vadkerti Attila és Józsa sem tarthat szegedi társaival, mert nekik a szintén augusztusi, brazíliai korosztályos vb-re gyakorló keretben lesz dolguk. A soproni napok után a csapat augusztus 15-ig Szegeden edz, majd az első tesztmérkőzéseket a Balaton-kupán (augusztus 17–19.) játssza.
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
8 perce

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
19 perce

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
36 perce

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
54 perce

Női futball-Eb: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
1 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
2 órája

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik