Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 12:56
Jonas Vingegaard kimerült a Tour de France végére (Fotó: AFP)
Nem indul az augusztusi spanyol országúti kerékpáros-körversenyen Valter Attila csapattársa, Jonas Vingegaard, aki áprilisban elszenvedett súlyos sérülése ellenére részt vett a vasárnap zárult Tour de France-on, de nem tudta megvédeni címét.

A Franciaországban tavaly és tavalyelőtt is győztes dán klasszisnak nem volt esélye az immár háromszoros győztes szlovén Tadej Pogacarral szemben, ugyanakkor egy szakaszt meg tudott nyerni, összetettben pedig a második helyen zárt.

„Még soha nem voltam ennyire fáradt egyetlen Grand Tour-verseny után sem – nyilatkozta a 27 éves Vingegaard Nizzában, ahol egyéni időfutammal zárult a Tour. – Természetesen szeretnék újra háromhetest nyerni, de most pihenésre van szükségem.”

A Visma-Lease a Bike kerekese tavaly a Tour után a Vuelta a Espanán is rajthoz állt, és a második helyen végzett, ebben az évben azonban nem vállalja a szereplést.

„Sajnos, nem leszek ott a rajtnál, de az biztos, hogy egyszer visszatérek a Vueltára” – erősítette meg Vingegaard, aki három és fél hónapja karrierje legsúlyosabb bukását szenvedte el. Az esestől szinte minden csontja eltört felsőtestének a jobb oldalában, és mindkét tüdeje kilyukadt.

A Vueltán az amerikai Sepp Kuss – Vingegaard és Valter klubtársaa – a címvédő, aki a Tourt koronavírus-fertőzés miatt hagyta ki, Spanyolországban viszont ott lesz a mezőnyben.

 

Legfrissebb hírek

Vingegaard múlt heti bukása miatt kihagyja a katalán körversenyt

Kerékpár
2025.03.19. 13:10

Vingegaard a bukása miatt feladni kényszerült a Párizs-Nizzát

Kerékpár
2025.03.14. 12:51

Simon Yates a jövő héten debütál a Vismánál Valter Attila oldalán

Kerékpár
2025.03.09. 10:19

Kerékpár: visszatér Valterékhez a korábbi sikeres főszponzor

Kerékpár
2025.02.27. 13:34

Valter Attila elképesztő szintkülönbséget teljesített az edzőtáborban

Kerékpár
2025.02.26. 17:45

Tadej Pogacar az Arab-félszigeten, Vingegaard Portugáliában kezdi az idényt

Kerékpár
2025.02.13. 09:29

Vuelta: négy ország, 3151 kilométer – itt a jövő évi útvonal!

Kerékpár
2024.12.19. 21:36

Kerékpár: vizsgálja a WADA a szén-monoxid doppingszerként való használatát

Kerékpár
2024.11.29. 11:22
Ezek is érdekelhetik