Vuelta: megvan a Grand Tour-triplázás Valter Attiláéknak

Vágólapra másolva!
2023.09.16. 17:53
null
Sikerült a Jumbo-Vismanak a triplázás (Fotó: Getty Images)
Bár hivatalosan várni kell a vasárnapi szakasz végéig, már a szombati versenynap után kijelenthető – a Jumbo-Visma megcsinálta a sportág történetének első, egy naptári éven belüli triplázását, ami a háromheteseket illeti.

Megvan! Gyakorlatilag megvan, sportágtörténeti sikert aratott szombaton a Jumbo-Visma a Spanyol körversenyen. Pontosabban nem szombaton aratta, hanem az elmúlt három hétben, sőt igazából a május óta – a Giro d'Italián, a Tour de France-on és most, a Vuelta a Espanán. Megnyerte ugyanis mind a három Grand Tourt a Jumbo, utóbbit pedig szombaton biztosította be az utolsó hegyi szakaszon.

A 208 kilométer hosszú, tíz kategorizált emelkedőt tartalmazó szakasz nem tűnt egyszerű feladatnak, de egyrészt Sepp Kuss előnye az élen kényelmes volt, másrészt a második és a harmadik helyen is csapattárs áll(t) összetettben, így nem volt mitől félnie az amerikainak.

Szökés természetesen ezúttal is volt, sőt az sem újdonság, hogy a címvédő, Remco Evenepoel (Quick-Step) is próbálkozott. A csoport hazaért, de a belga a sprintben kikapott a 35 éves Wout Poelstól (Bahrain), aki nagyon korán indította a hajrát, de előnye kitartott, így nagyjából fél kerékhosszal vitte el a háromhetes utolsó előtti szakaszát.

Vasárnap zárul a verseny, és egyben a Grand Tour-szezon is a tradicionális madridi pezsgőzéssel egybekötött lapos szakasszal, amelyen már csak a gyorsasági pontverseny győztesének személye változhat. Kaden Groves (Alpecin) 19 ponttal áll az utolsó etap előtt Evenepoel előtt, de a fővárosban és környékén rendezett szakaszon összesen 70 pont gyűjthető, így a kérdés, hogy a Quick-Step bringása motivált-e ebből a szempontból.

78. VUELTA A ESPANA
20. szakasz
(Manzanares El Real–Guadarrama, 207.8 km): 1. Wout Poels (holland, Bahrain-Victorious) 4:59:29 óra, 2. Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) azonos idővel, 3. P. Sánchez (spanyol, Burgos-BH) a. i., ...36. Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 10:37 p h., ...57. Valter Attila (Jumbo-Visma) 12:25 perc hátrány
Az összetett állása: 1. (piros trikóban) Sepp Kuss 74:23:42 óra, 2. Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 17 másodperc hátrány, 3. Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:08 perc h., ...22. Valter Attila 1:05:42 óra h.
 A gyorsasági pontverseny állása: 1. (zöld trikóban) Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) 245 pont, 2. Evenepoel 226, 3. Kron (dán, Lotto Dstny) 152.
A hegyi pontverseny állása: 1. (pöttyös trikóban) Remco Evenepoel 135, 2. Vinge­gaard 51, 3. Storer (ausztrál, Groupama-FDJ) 39. A 25 éven aluliak versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates) 74:27:26, 2. Uijtde­broeks (belga, Bora-Hansgrohe) 4:42 p h., 3. Almeida (portugál, UAE Emirates) 6:24 p h.
A csapatverseny állása: 1. Jumbo-Visma 222:28:29, 2. Bahrain-Victorious 22:07 p h., 3. Bora-hansgrohe 34:12 p h.
Következik: 21. szakasz (Hipódromo de la Zarzuela–Madrid. Paisaje de la Luz, 101.5 km)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik