Vuelta a Espana: francia siker sprintbefutóban, Valter defektet kapott a hajrában

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 19:06
null
Geoffrey Soupe (jobbra) nyerte a sprintbefutót (Fotó: AFP)
Geoffrey Soupe nyerte sprintbefutóban a Vuelta a Espana spanyol kerékpáros körverseny hetedik szakaszát. Valter Attila a hajrában kapott defekt miatt 119. lett, az összetett élcsoportja nem változott.

Pénteken az Utiel és Oliva közötti 201 kilométeres sík szakasz, az idei viadal második leghosszabb távja várt a mezőnyre. Korán földre került az Ineos Grenadiers három versenyzője, köztük a brit Geraint Thomas is, akit később ápolni kellett. Kétfős szökevénycsoport tekert el, amelyet nem engedett messzire a befújó oldalszélre készülve magas tempót diktáló mezőny. Előbb a 2019-es Tour de Hongrie-n indult José Herradát, majd 40 kilométerre a céltól spanyol honfitársát, Ander Okamikát is utolérték. Az egy nappal korábban a hegyen segítő Valter Attila ezúttal síkon dolgozott a Jumbo-Visma kapitányaiért, akik közül Jonas Vingegaard-t fel is vezette a magyar bajnok a részhajrá előtt, a dán bringás pedig a megszerzett harmadik helyének köszönhetően két másodperc időjóváírást gyűjtött be.

A befutóra a Valenciától délre található tengerparti Olivában került sor, amely a közeli hegyek miatt népszerű edzőhelyszín a csapatok körében, rendszeresen itt készül fel például a Fetter Eriket foglalkoztató EOLO-Kometa is. Tíz kilométerre a cél előtt bukás történt a mezőny első harmadában, az összetettben második helyen álló, csütörtökön szakaszt nyerő amerikai Sepp Kuss (Jumbo-Visma) is esett, ám rögtön felpattant és vissza tudott zárkózni. Öt kilométernél egy tömegbukás szakította szét a mezőny közepét, az Ineos Grenadiers versenyzője, a holland Thymen Arensman hosszú percekig feküdt a földön, majd nyakmerevítőben, hordágyon vitte el a mentő. Az esést elkerülendő a járdára ugrató Valter defektet kapott, így két és fél perc hátránnyal ért célba, de az élmezőnnyel azonos időt kapott.

Az etapsikerről sprintbefutó döntött, a cél előtt 350 méterre lévő kanyar okozta kaotikus helyzetből Geoffrey Soupe jött ki a legjobban, a 35 éves francia bringás pályafutása legnagyobb sikerét aratta, megelőzve a venezuelai bajnok Orluis Aulart és a 2021-es Tour de Hongrie budapesti záró etapján diadalmaskodó belga Edward Theunst.

Összetettben Valter két pozíciót javítva 24., míg a francia Lenny Martinez megőrizte az első helyét.


A MAI NAP LEGNAGYOBB BUKÁSA! VALTER HATALMASAT MENTETT

KERÉKPÁR
VUELTA A ESPANA

7. SZAKASZ, Utiel-Oliva, 201 km

1. Geoffrey Soupe (francia, TotalEnergies) 4:56:29 óra
2. Orluis Aular (venezuelai, Caja Rural-Seguros RGA) azonos idővel
3. Edward Theuns (belga, Lidl-Trek) a. i.
...119. Valter Attila (Jumbo-Visma) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Lenny Martinez (francia, Groupama-FDJ) 26:37:04 óra
2. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 8 másodperc hátrány
3. Marc Soler (spanyol, UAE) 51 mp h.
...24. Valter 6:24 perc hátrány

Szombaton a Dénia és Xorret de Catí közötti 165 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A 78. Vuelta a Espana szeptember 17-én Madridban zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik