Kerékpáros-vb: negyedszer nyert Hoogland időfutamban

Vágólapra másolva!
2023.08.08. 22:47
null
Jeffrey Hoogland hozta a papírformát (Fotó: Getty Images)
A férfiak 1 kilométeres időfutamában volt címvédés a glasgow-i kerékpáros-világbajnokság pályaversenyeinek keddi versenynapján.

A nagy esélyes Jeffrey Hoogland a papírformának megfelelően diadalmaskodott két ausztrál riválist megelőzve, ezzel a holland klasszis 2018, 2021 és tavaly után negyedszer nyerte a számot világbajnokságon, minden indulása alkalmával aranyérem került a nyakába.

Kiegyenlített csatát hozott a madison – amely a nemzetek párosainak 200 körös (50 kilométeres) pontversenye –, az érmes helyezésekről a végső, dupla pontos sprint döntött az első öt duó között, a dobogó felső fokát a holland Jan-Willem van Schip, Yoeri Havik kettős hódította el a házigazda britek és az új-zélandiak előtt.

A nők pontversenyében a belga Lotte Kopecky győzött, ezzel a vasárnapi kieséses verseny után második aranyérmét gyűjtötte be Glasgow-ban. Pályafutása során összesen a hatodik vb-elsősége ez, a pontversenyben pedig két év elteltével másodszor ünnepelhetett.

KERÉKPÁROS-VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI 1 KILOMÉTERES IDŐFUTAM
1. Jeffrey Hoogland (Hollandia) 58.222 másodperc
2. Matthew Glaetzer (Ausztrália) 58.526
3. Thomas Cornish (Ausztrália) 58.822

FÉRFI MADISON
1. Hollandia (Jan-Willem van Schip, Yoeri Havik) 37 pont
2. Nagy-Britannia (Oliver Wood, Mark Stewart) 35
3. Új-Zéland (Aaron Gate, Campbell Stewart) 34

NŐI PONTVERSENY
1. Lotte Kopecky (Belgium) 39 pont
2. Georgia Baker (Ausztrália) 31
3. Ucsino Cujaka (Japán) 14

Legfrissebb hírek

Kerékpár: tényleg nem vették észre a svájciak Furrer tragédiához vezető bukását

Kerékpár
2024.10.02. 13:52

Videó: menet közben ebédelt meg a kanadai kerékpáros a vb-n

Kerékpár
2024.09.29. 14:01

Nyolcvanöt század döntött a vegyes csapatidőfutamban az országúti kerékpáros-vb-n

Kerékpár
2024.09.25. 18:01

Valter Attila: Újból összejöhet a szép eredmény

Kerékpár
2024.09.25. 15:09

Kerékpár-vb: Érdemes követni a kerékpárosainkat! – Princzinger

Kerékpár
2023.08.15. 19:19

Kerékpár: Vas Blanka egy nap a felnőttek között is világbajnok lenne

Kerékpár
2023.08.13. 20:28

Videók: íme, a hajrá – így szólt a Himnusz a világbajnok Vas Blankának

Kerékpár
2023.08.13. 19:01

Kerékpáros-vb: Vas Blanka nyerte az U23-as női mezőnyversenyt!

Kerékpár
2023.08.13. 17:55
Ezek is érdekelhetik