Vuelta: a 34 éves Adam Hansen rekordot döntött

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.14. 11:44
Új rekordot állított fel az ausztrál Adam Hansen azzal, hogy a vasárnap zárult Vuelta a Espanával sorozatban 13. nagy, háromhetes kerékpáros körversenyét teljesítette.

A 34 éves bringás a 2011-es Vueltával kezdte szériáját, aztán 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és idén is végigtekert a Giro d’Italián, a Tour de France-on és a Vueltán.

A régi csúcsot a spanyol Bernardo Ruiz tartotta, aki 1958-hoz érve megszakítás nélkül 12 háromhetes viadalt tudott befejezni.

„Büszke vagyok a teljesítményemre és arra, hogy meg tudtam dönteni a rekordot” – jegyezte meg Hansen, aki a mostani Vueltán 55. lett, csaknem kétórás hátrányban a győztes olasz Fabio Aruhoz képest.

Kiemelte, hogy a sorozat alatt számára a legkeményebb az idei Tour volt, mivel a rajt előtt sérüléssel bajlódott, de így is végig tudott menni az összes szakaszon. Hozzátette: a 2012-es Vuelta volt a legkimerítőbb, mert vele abban az évben fordult elő először, hogy mindhárom nagy versenyt teljesítette.

„Meddig folytatom a sorozatot? Amíg le nem dőlök a bringáról” – mondta Hansen.

Legfrissebb hírek

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Kerékpár: Juan Ayuso távozik az UAE-től – hivatalos

Kerékpár
2025.09.01. 20:22

Vingegaard hegyi szólója kevés volt a piros trikóhoz

Kerékpár
2025.08.31. 18:04

Vuelta: Philipsen idei második szakaszgyőzelmét aratta

Kerékpár
2025.08.30. 21:09

Vuelta: Jay Vine tíz kilométeres szólóval szerezte meg pályafutása tizedik győzelmét

Kerékpár
2025.08.28. 17:26

David Gaudu megtréfálta Pedersent és Vingegaard-t a Vueltán

Kerékpár
2025.08.25. 18:06
Ezek is érdekelhetik