Vuelta: a fiatal olasznak sikerült, ami az idei Girón is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.03. 17:29
null
Fabio Aru nagy győzelmet aratott (Fotó: lavuelta.com)
Fabio Aru nyerte meg a Vuelta hegyi befutóval záruló 11. szakaszát. A 24 éves olasz kerékpárosnak ez a második etapsikere a nagy körversenyeken, az elsőt az idei Giro d’Italián ünnepelhette.

 

A Pamplonából induló 153.4 km hosszú szakaszon újabb hegyi befutó várt a mezőnyre. A San Miguel de Aralarra Nairo Quintana már nem ment fel, a kolumbiai menő ugyanis keddi bukása után újra elesett, és ezután már nem folytatta a versenyt.

Chris Froome ott volt a záró hegyen, ám a Tour de France-győztes brit látványosan szenvedett. Nem úgy Fabio Aru, aki az utolsó kilométeren támadásra szánta el magát. A 24 éves olasz szakaszt nyert az idei Giro d'Italián, és ez összejött neki a mostani Vueltán is.

Alejandro Valverde, Joaquin Rodríguez és Alberto Contador 6 másodperccel később ért célba, a végére magát összeszedő Froome a spanyol triótól egy másodperccel maradt le.

Az időjóváírásnak köszönhetően Valverde 20 másodpercre csökkentette összetettben az éllovas Contadorral szembeni hátrányát, a harmadik helyen Rigoberto Urán áll 1 perc 8 másodperces hátránnyal.

VUELTA A ESPANA, 11. SZAKASZ
PAMPLONA–SANTUARIO DE SAN MIGUEL DE ARALAR

1. Fabio Aru (olasz, Asztana Pro Team) 3:41:04 ó
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) 6 mp. hátrány
3. Joaquin Rodríguez Oliver (spanyol, Team Katyusa) a. i.
4. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) a. i.
5. Christopher Froome (brit, Team Sky) 7 mp. h.
6. Rigoberto Urán (kolumbiai, Omega Pharma - Quick-Step Cycling Team) 14 mp. h.

AZ ÖSSZETETT ÉLMEZŐNYE
1. Alberto Contador 40:26:56 ó
2. Alejandro Valverde 20 mp. h.
3. Rigoberto Urán 1:08 perc hátrány
4. Christopher Froome 1:21 p. h.
5. Joaquin Rodriguez Oliver 1:35 p. h.
6. Samuel Sánchez (spanyol, BMC Racing Team) 1:52 p. h.

Legfrissebb hírek

Olaszországból rajtol jövőre a Vuelta

Kerékpár
2024.12.02. 18:59

Valter Attila élete legkeményebb Grand Tourján van túl

Kerékpár
2024.09.13. 15:05

Valter Attila az idei második háromhetese után: Kettőt is túléltem, egy soha nem lehet már probléma

Kerékpár
2024.09.08. 21:31

Roglic negyedszer nyerte meg a Vueltát, Valter Attila a 25. helyen zárt

Kerékpár
2024.09.08. 20:02

Roglic erőt demonstrált a hegyi befutón, szakaszsikerével a piros trikót is átvette

Kerékpár
2024.09.06. 18:09

Vuelta: újabb meglepetés, Berradéé a 18. szakasz, Valter 50.

Kerékpár
2024.09.05. 17:29

Idén már nem versenyez országúton a kerékpáros Wout van Aert

Kerékpár
2024.09.05. 16:55

Sziklafalnak csapódott a sprintversenyben vezető Van Aert a Vueltán, feladta a versenyt – videó

Kerékpár
2024.09.03. 17:37
Ezek is érdekelhetik