Vuelta: Vincenzo Nibali állt az élre az időfutam után

Vágólapra másolva!
2013.09.04. 18:47
null
Vincenzo Nibali (cyclingnews.com)
A 2010-es bajnok, idei Giro d'Italia-győztes olasz Vincenzo Nibali állt az élre a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny szerdai egyéni időfutamát követően. Az etapot a szám egyik specialistája, a svájci Fabian Cancellara nyerte, Nibali negyedik lett.

Szerdán 38.8 kilométer várt az indulókra. Az eddigi éllovas, Christopher Horner – aki október 23-án lesz 42 esztendős – utolsóként rajtolt, de nem tudta tartani azt az iramot, amit a korábban rajtolók, és végül huszadik lett.

Cancellara 51 perc alatt teljesítette a távot, a másik „időfutammenő", a német Tony Martin 37 másodperccel volt rosszabb nála. Nibali végül negyedik lett, míg az ír Nicolas Roche bejött hatodiknak, így összetettben most ő a második 33 másodperc hátránnyal. A spanyol Alejandro Valverde lett a hetedik, és ő áll összesítésben a harmadik pozícióban.

Csütörtökön a Maella és Tarragona közötti 157 kilométer vár a mezőnyre.

VUELTA A ESPANA
11. SZAKASZ, TARAZONA ÉS KÖRNYÉKE (38.8)

1. Fabian Cancellara (svájci, RadioShack) 51:00 perc
2. Tony Martin (német, Omega Pharma-Quick Step) 37 mp hátrány
3. Domenico Pozzovivo (olasz, AG2R) 1:24 p h.
4. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 1:25 p h.
...6. Nicolas Roche (ír, Saxo-Tinkoff) 1:48 p h.
7. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 1:52 p h.
...20. Chris Horner (amerikai, RadioShack) 2:54 p h.
Az összetett élcsoportja
1. Nibali 41:22:22 óra
2. Roche 33 mp h.
3. Valverde 46 mp h.
4. Horner azonos idővel

Legfrissebb hírek

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
22 órája

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Kerékpár: Juan Ayuso távozik az UAE-től – hivatalos

Kerékpár
2025.09.01. 20:22

Vingegaard hegyi szólója kevés volt a piros trikóhoz

Kerékpár
2025.08.31. 18:04

Vuelta: Philipsen idei második szakaszgyőzelmét aratta

Kerékpár
2025.08.30. 21:09

Vuelta: Jay Vine tíz kilométeres szólóval szerezte meg pályafutása tizedik győzelmét

Kerékpár
2025.08.28. 17:26

David Gaudu megtréfálta Pedersent és Vingegaard-t a Vueltán

Kerékpár
2025.08.25. 18:06
Ezek is érdekelhetik