Vuelta: spanyol szakaszsiker, újra Nibali vezet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.27. 18:10
Az orosz Katyusánál versenyző spanyol Daniel Moreno Fernández nyerte meg a spanyol kerékpáros körverseny negyedik szakaszát. Az összetettben Vincenzo Nibali visszavette az éllovasnak járó vörös trikót.

Kevesebb mint másfél kilométerrel a cél előtt a spanyol Juan Antonio Flecha robbantott, de Dani Moreno utolérte, és megelőzte. 300 méter volt hátra, amikor Fabian Cancellara tett egy kísérletet Moreno utolérésére, de már késő volt, néhány méter hiányzott, és a spanyol behúzta a szakaszgyőzelmet. Elég kicsik voltak a különbségek ahhoz, hogy a dobogósok azonos időt jegyezzenek.

Nibali visszaelőzte a hétfői szakaszt megnyerő, ám kedden az utolsó emelkedőn lemaradó Chris Hornert, és visszaállt az élre. Az 1948-as, az 1987-es és a 2011-es Vuelta után ez a negyedik, amelyen az első négy szakasz mindegyike után gazdát cserélt az éllovasnak járó piros trikó.

Szerdán a Sober és Lago de Sanabria közötti 174.3 kilométeres, dombos szakasz vár a mezőnyre.

VUELTA A ESPANA
4. SZAKASZ, LALÍN-FINISTERRA, 189 KM
1. Daniel Moreno Fernández (spanyol, Katyusa) 4:37:47
2. Fabian Cancellara (svájci, RadioShack) a. i.
3. Michael Matthews (ausztrál, Orica-GreenEdge) a. i.

AZ ÖSSZETETTBEN
1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 14:15:30 óra
2. Christopher Horner (amerikai, RadioShack) 3 mp h.
3. Nicolas Roche (ír, Saxo-Tinkoff) 8mp h.

Legfrissebb hírek

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
22 órája

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Kerékpár: Juan Ayuso távozik az UAE-től – hivatalos

Kerékpár
2025.09.01. 20:22

Vingegaard hegyi szólója kevés volt a piros trikóhoz

Kerékpár
2025.08.31. 18:04

Vuelta: Philipsen idei második szakaszgyőzelmét aratta

Kerékpár
2025.08.30. 21:09

Vuelta: Jay Vine tíz kilométeres szólóval szerezte meg pályafutása tizedik győzelmét

Kerékpár
2025.08.28. 17:26

David Gaudu megtréfálta Pedersent és Vingegaard-t a Vueltán

Kerékpár
2025.08.25. 18:06
Ezek is érdekelhetik