Kerékpár: Rasmussen is elismerte, hogy doppingolt

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 14:42
null
Michael Rasmussen a hollandiai arnhemi bíróság egyik termében<br />(Fotó: MTI)
Sajtótájékoztatón ismerte el, hogy 12 éven át doppingolt Michael Rasmussen dán kerékpáros, aki ezzel be is jelentette visszavonulását. Rasmussen 2007-ben az élen állt a Tour de France-on, amikor kizárták, mert hazudott a doppingellenőröknek a hollétéről.

„Elismerem, hogy 1998 és 2010 között doppingszereket használtam, és úgy versenyeztem. Használtam EPO-t, növekedési hormont, tesztoszteront, inzulint, hidrokortizont is, és vértranszfúziókon is átestem – mondta csütörtökön Rasmussen. – Megkönnyebbülve állok fel erről a székről, örülök, hogy hosszú évek után már nem kell hazudnom önöknek."

Rasmussen a 2007-es Touron az összes doppingellenőrzésen negatív mintát adott, de most elmondta, ugyanúgy doppingolt, mint előtte és utána más versenyeken.

A kerékpárossal szemben a dán doppingellenes ügynökség eljárást indított, és azonnali hatállyal kétéves eltiltással sújtotta, de Rasmussen a visszavonulását is bejelentette, s felajánlotta segítségét a doppingellenes programban.

A dán bejelentése Lance Armstrong hetekkel ezelőtti vallomását követte.

Legfrissebb hírek

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Van der Poel feladta a Tour de France-ot

Kerékpár
2025.07.22. 10:15
Ezek is érdekelhetik