Kerékpár: az 52 éves Jeannie Longo visszalépett az országúti vb-től

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.14. 18:50
Címkék
Visszalépett a jövő heti koppenhágai országútikerékpáros-világbajnokságtól Jeannie Longo, a franciák doppingügybe keveredő olimpiai bajnok kerekese.

Az 52 esztendős versenyző ügyvédje szerdán közölte, hogy ügyfele nem vesz részt a viadalon, mert a kialakult helyzetben „sem mentálisan, sem fizikailag nincs olyan állapotban, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen”.

A kerékpározás „nagyasszonyát" kétéves eltiltás fenyegeti, mivel az amúgy kötelező bejelentkezést három alkalommal is elmulasztotta, és nem közölte, hogy hol tartózkodik, így a doppingellenőrök nem találták meg.

Egy másik, ettől független ügyben férjét, Patrice Ciprellit előzetesen eltiltotta a helyi szövetség, mert egy amerikai kerékpáros azt állítja, hogy 2007-ben tőle vásárolt eritropoetint (EPO). A megvádolt Ciprelli cáfolja, hogy doppingszert vett volna, és pert fontolgat.

Az első ob-ját még 1979-ben, az 59.-et pedig az idén júniusban megnyerő Longo összesen 14 olimpiai és világbajnoki aranyérmet gyűjtött eddigi pályafutása során. Legnagyobb sikerét 1996-ban, az atlantai ötkarikás játékokon elért első helyével aratta.

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
15 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
23 perce

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
45 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik