Kerékpár: visszamenőleg is törlik Contador eredményeit, ha bűnös

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.01. 14:17
Címkék
Ha a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Alberto Contador doppingügyében helyt ad a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) fellebbezésének, akkor a szövetség visszamenőleg törli a spanyol versenyző 2011-es eredményeit, így például a Giro d’Italián aratott győzelmétől is megfosztják.

Az UCI ezt szerdán jelentette be, hozzátéve, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata alapján fog eljárni.

Contador versenyzői jogát az UCI felfüggesztette tavaly, miután a Tour de France-on adott egyik mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak, ám a spanyol szövetség idén februárban felmentette, mivel bizonyítottnak látta, hogy szennyezett marhahússal került szervezetébe a tiltott anyag.

A háromszoros Tour de France-győztes a Giro előtt a Murciai és a Katalán körversenyen is győzött idén és szakaszt nyert a Castilla és León-viadalon. Ügyvédei ráadásul elérték, hogy a CAS-meghallgatás csak augusztusban legyen, így indulhat a júliusi Touron is.

Legfrissebb hírek

„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

Képes Sport
19 perce

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
37 perce

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
39 perce

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
7 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
7 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
8 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik