A 18. szakaszt megnyerő Contador gyakorlatilag döntésre vitte a dolgot

Vágólapra másolva!
2009.08.09. 17:07
null
A 18. szakaszt megnyerő Contador gyakorlatilag döntésre vitte a dolgot
A spanyol Alberto Contador volt a leggyorsabb a Tour de France 18. szakaszán, amelyen az idei verseny második egyéni időfutamára került sor. A második a svájci Fabian Cancellara, míg a harmadik az orosz Mihail Ignatyev lett. Az összetettben éllovas Contador így már több mint négy perccel vezet Andy Schleck előtt.

Gyönyörű környezetben, az Annecy-tó körül volt kijelölve az útvonal. A kerékpárosok persze nem a táj szépségére figyeltek, hanem arra, hogy minél hamarabb végigtekerjenek a 40.5 km-es távon.

Korunk egyik legjobb időfutammenője, Fabian Cancellara csakúgy, mint az első szakaszon, most is nagy esélyesnek számított. A svájci kerékpáros nem is okozott csalódást szurkolóinak, és az addig élen álló Mihail Ignatyevet 11 másodperccel megelőzve átvette a vezetést – az utolsó 12 km-en 63.529-es átlagot tekert.

Egyes szakaszokon az eső is megnehezítette a versenyzők dolgát, akik közül Cancellara és Ignatyev mögött a svéd Gustav Larsson állt a harmadik helyen a közvetlen élmezőnyben szereplők rajtja előtt.

Az összetettben vezető Alberto Contador remek tempóban haladt, 28.5 km-nél neki volt a legjobb időeredménye. Csapattársa, Lance Armstrong is jól kezdett, de aztán fokozatosan visszaesett, így végül csak a 17. helyet szerezte meg.

A Schleck testvérek az időfutamok során nem olyan veszélyesek, mint a hegyekben, ez ma is bebizonyosodott, így csak az volt a kérdés, hogy Contador mit kezd Cancellaráék idejével.
Nos, a spanyol nem bízott semmit a véletlenre, három másodperccel megverte a svájcit, megnyerte a szakaszt, összetettben pedig több mint négy perccel vezet Andy Schleck, és több mint öt perccel Armstrong előtt.

A pénteki szakasz mindössze két negyedik, illetve egy második kategóriás hegyet tartalmaz, az utolsó szakaszon nem szokott nagy meglepetés történni, így elmondható, hogy ha Contador nem „hal meg” a szombati etap befutóján, a legendás Mont Ventoux-n, akkor 2007 után idén is ő nyeri meg a világ legnagyobb presztízsű körversenyét.

TOUR DE FRANCE 2009

18. SZAKASZ, Annecy – Annecy (40.5 km) – egyéni időfutam
1. Alberto Contador (spanyol, Astana) 48:31
2. Fabian Cancellara (svájci, Saxo Bank) 3 másodperc hátránnyal
3. Mihail Ignatyev (orosz, Katyusa) 15 mp

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Contador 73 óra 15:40
2. Andy Schleck (luxemburgi, Team Saxo Bank) 4:11 perc hátrány
3. Lance Armstrong (amerikai, Astana) 5:25 p
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik