Az olasz Danilo Di Luca nyerte meg a Giro d’Italia negyedik, Padova és San Martino di Castrozza közötti, 165 km-es szakaszát. Az összetettben a svéd Thomas Lövkvist vette át a vezetést, Lance Armstrong külön idővel ért célba, és egy pozíciót rontva a 6. helyen áll.

Fotó: Reuters
Di Luca 2007-es önmagát idézte

Fotó: Reuters
Di Luca 2007-es önmagát idézte
Az első hegyi szakaszra került sor kedden az idei Girón, így a sprinterek – köztük az előző két etapot megnyerő Alessandro Petacchi – ezúttal nem villogtak. Ennek ellenére az LPR Brakes csapata újabb győzelmet könyvelhetett el, mivel a versenyt 2007-ben megnyerő Danilo Di Luca ért át elsőként a célvonalon.
A 162 km-es táv utolsó néhány száz méterén állt az élre Di Luca, megelőzve a második, illetve harmadik helyen beérő honfitársait, Stefano Garzellit és Franco Pellizottit.
Cavendish a többi sprinterrel több perces hátránnyal érkezett meg, ám csapata, az amerikai Columbia így is ünnepelhetett a szakasz végén, ugyanis a svéd Thomas Lövkvist vette át a vezetést összetettben Petacchitól, két másodperccel megelőzve Di Lucát.
Az utolsó métereken az élen haladóktól lemaradó, így külön idővel célba érkező Lance Armstrong egy helyet visszacsúszva a 6. helyen áll összetettben.
Szerdán még nehezebb hegyiszakasz vár a mezőnyre, San Martino di Castrozza és Alpe di Siusi között 125 km-t tekernek majd a kerekesek.
GIRO D’ITALIA 2009
1. Danilo Di Luca (olasz, L.P.R. Brakes) 4:15:03 ó |
2. Stefano Garzelli (olasz, Acqua & Sapone) azonos idővel |
3. Franco Pellizotti (olasz, Liquigas) a.i. |
1. Thomas Lövkvist (svéd, Columbia) 13:05:28 ó |
2. Di Luca 2 mp hátrány |
3. Michael Rogers (ausztrál, Columbia) 6 mp h. |
Legfrissebb hírek

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián
Kerékpár
2025.05.26. 10:30

Valter csapattársa nyerte meg a nápolyi sprintet a Girón
Kerékpár
2024.05.12. 18:09

Kerékpár: Tadej Pogacar indul a jövő évi Girón – videó
Kerékpár
2023.12.17. 21:23

Kerékpár: Torinóból indul a jövő évi Giro d'Italia
Kerékpár
2023.10.09. 15:40
Ezek is érdekelhetik