Valter csapata visszafogottan várja a Girót, a magyar bajnok szökésben bízik

Vágólapra másolva!
2024.05.03. 09:32
A Visma Giro-csapata, benne Valter Attila a magyar bajnoki mezben, Christoph Laporte pedig az Európa-bajnoknak járó megkülönböztető felsőben (Fotó: AFP)
A Valter Attilával a soraiban rajthoz álló Visma–Lease a Bike visszafogott várakozással tekint a szombaton kezdődő Giro d’Italia elé, a csapat sportigazgatója szerint egynél több szakaszgyőzelem már siker lenne a holland istállónak.

A Visma tavaly mindhárom háromhetest megnyerte, az Olasz körversenyt a szlovén Primoz Roglic, a Tour de France-t a dán Jonas Vingegaard, a Vueltát pedig az amerikai Sepp Kuss zárta az élen. Roglic azóta eligazolt a csapattól, Vingegaard súlyos sérülésből lábadozik, Kuss pedig már tavaly ősszel kijelentette, hogy nem indul a Girón, mert kevesli a hegyek számát, és inkább a Tourra készül. A csapat belga ásza, Wout van Aert Vingegaard-hoz hasonlóan gyógyulófélben van, ezért nincs ott a nevezettek között.

Távollétükben a Visma Cian Uijtdebroekst jelölte ki összetettbeli esélyesnek, a fiatal belga a Borától érkezett erre az idényre, a tavalyi Vueltán nyolcadik lett. Marc Reef sportigazgató nem akar nagy terhet rakni a versenyző és társai vállára.

„Másképp állunk hozzá az idei Giróhoz, mint az előző évek háromheteseihez – kezdte Reef, aki tudja, hogy Tadej Pogacar ellen nem sok esélye van a 21 éves bringásnak. – Ezúttal nem fogunk minden szakasz minden méterén az összetett elsőségért hajtani. Tavaly ezt tettük mindegyik nagy versenyen, ez volt a fő célunk. Most a fő cél a tanulás Ciannal, illetve szakaszgyőzelmekre hajtunk. Elsősorban a sprintekre összpontosítunk, és amikor van esélye szökevénycsoportnak elöl célba érni, mi ott leszünk. Elégedettek leszünk, ha egynél több szakaszt nyerünk.”

Valter Attila a szökevénycsoportok egyikében próbálhat meg szakaszgyőzelmet szerezni, illetve Uijtdebroeks segítője lesz a hegyi etapokon.

Már kinéztem azokat a szakaszokat, amelyek jók lehetnek nekem. Aztán majd meglátjuk, hogy ott mi lesz a felállás, tudok-e szökni, milyen erőben leszek, hogy fog a mezőny viselkedni, úgyhogy inkább a napról napra taktikát választom” – nyilatkozta az M4 Sportnak a csütörtöki csapatbemutató után Valter, aki 2020, 2021 és 2022 után negyedszer áll rajthoz az olaszországi háromhetesen. A második alkalommal három napon át viselte az összetett éllovasát illető rózsaszín és öt szakaszon keresztül a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót. Abban az évben 14. lett összetettben, míg 2022-ben egy szökésből negyedikként ért célba az egyik hegyi befutós szakaszon. 

„Várom ezt a három hetet. Izgatott vagyok, de egyelőre nem stresszelek. Vannak céljaim, ám most nem érzem azt az óriási elvárást, amit magam felé szoktam tanúsítani, mert kezdem megszokni, hogy az nem mindig jó” – magyarázta a mezőnyversenyben és időfutamban egyaránt magyar bajnok kerékpáros, aki úgy érzi, remek a hangulat a csapaton belül.

Valter úgy fogalmazott, ha jól érzi magát, akkor nyomni fogja, ameddig csak bírja, de lehet, hogy lesz olyan nap, amikor erőszakkal rá kell vennie magát, hogy próbáljon minél többet pihenni, és inkább a következő napon minél többet kihozni magából.

„Semmit sem szeretek elengedni, direkt nem is fogok, ám inkább lennék egy kicsit hullámzó, csak jöjjenek a jó eredmények” – összegzett Valter.

A Visma a sprinteken a holland Olav Kooijban bízik, az első háromhetesén induló 22 éves hollandnak erős sprintermezőnyben kell helytállnia, Tim Merlier, Jonathan Milan, Fabio Jakobsen és Caleb Ewan is magasan jegyzett sprinterként lesz ott a Girón. Kooij fő segítője a hajrákban az Európa-bajnoki címvédő francia Christophe Laporte lesz, aki kilenc Tour de France-rajt után beugróként vesz részt élete első Giróján. 

Az Olasz körverseny szombaton kezdődik, és május 26-án zárul a 21. szakasszal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik