Kerékpár: anyagi okok miatt jövőre elmarad a georgiai körverseny

Vágólapra másolva!
2008.11.18. 00:41
Címkék
Pénzügyi okok miatt elmarad a jövő évre tervezett georgiai kerékpáros körverseny.
A szervezők jelezték: a jelenlegi gazdasági helyzetben a szponzorok nem tudnak kellő mértékű támogatást nyújtani, de mindannyiuk reménye szerint 2010-ben ismét megtartható lesz az egyik legjelentősebb amerikai bringás viadal.A rendezők elárulták, hogy amikor Lance Armstrong 2005-ben visszavonult, sok szponzortól estek el ők is. A Tour de France hétszeres győztese az idén jelezte, hogy visszatér, de ennek még nem lehetett pozitív hatása, a 2009-es naptárból ugyanis már kimaradt a georgiai körverseny.
Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
11 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
33 perce

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik