Kerékpár: Vinokurov már jövő tavasszal visszatérne

Vágólapra másolva!
2008.11.14. 12:48
Címkék
Már jövő tavasszal visszatérne Alekszandr Vinokurov, az egyik legjobb országúti kerékpáros, aki a 2007-es Tour de France-on akadt fenn a doppingvizsgálaton.
Amint a cyclingnews című internetes szaklap megjegyzi: a nemzetközi szövetség (UCI) jelezte, ellenzi, hogy a bringás már az idény első felében esedékes klasszikus viadalokon – mint például az Amstel Gold Race-en vagy a Liege–Bastogne–Liege futamon – szerepeljen. Ennek oka, hogy az UCI azért fogadta el a kazah szövetségnek a Vinokurovra kiszabott egyéves eltiltását a szokásos 24 hónapos szünet helyett, mert a kerékpáros a visszavonulását tervezte akkoriban. A kazah sportminiszter, Anatolij Kulnazarov hangsúlyozta: bízik abban, hogy a 35 esztendős Vinokurov a következő szezonban már versenyezhet, mégpedig az Asztana csapat színeiben.
Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
15 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
37 perce

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik