Győzelmével történelmet írt a spanyol Alberto Contador

Vágólapra másolva!
2008.09.21. 18:19
Címkék
Véget ért a Spanyol körverseny. A viadalon a hazai pályán tekerő Alberto Contador lett az első az összetettben, aki ezzel az ötödik olyan bringás lett, aki a Tour de France-t, a Giro d'Italiát és a Vuelta a Espanát is meg tudta nyerni. A vasárnapi utolsó szakaszon a dán Matti Breschel győzött.
Contador történelmet írt
Fotó: Action Images
Contador történelmet írt
Contador történelmet írt
Fotó: Action Images
Contador történelmet írt

Jacques Anquetil, Felice Gimondi, Eddy Merckx, Bernard Hinault. Ők azok, akik eddig képesek voltak arra a bravúrra, hogy mindhárom nagy körversenyt megnyerjék. Most ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott a 26. életévét csak decemberben betöltő Alberto Contador, aki a tavalyi Tour-elsőség után az idén a Girón és a Vueltán sem talált legyőzőre.

„A Vueltán talán meredekebbek a hegyek, mint a Touron, míg a Giróról mindig eszembe fog jutni, hogy mennyire hideg volt a versenyen. Ami a triplázást illeti, még fiatal vagyok, versenyeket akarok nyerni, eszembe sem jutott, hogy ezzel beírtam magam a történelemkönyvbe” – mondta három győzelméről Contador, aki ha így folytatja, még sok nagy körversenyt nyerhet meg.

A vasárnapi utolsó etapon már csak 102.2 kilométer ünnepi tekerés várt a mezőnyre, amely ötvenhat kilométer laza tempózás után Madridban tett meg nyolc kört. Az utolsó fordulóban még egy bukás borzolta a kedélyeket, majd a sprinthajrát a CSC Saxo Bank dán bringása, Matti Breschel nyerte meg.

63. VUELTA A ESPANA

21. (UTOLSÓ) SZAKASZ. SAN SEBASTIAN DE LOS REYES–MADRID (102.2 km)
A SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Matti Breschel (dán, CSC Saxo Bank) 2:44:39
2. Uszov (fehérorosz, AG2R) azonos idővel
3. Vigano (olasz, Quick Step) a. i.
…50. Contador (spanyol, Astana) 15 másodperc hátrány

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
1. (aranysárga trikóban) Alberto Contador 80:40:23
2. Leipheimer (amerikai, Astana) 1:01 perc hátrány
3. Sastre (spanyol, CSC Saxo Bank) 4:31 p h.
4. Mosquera (spanyol, Xacobeo-Galicia) 5:04 p h.
5. Valverde (spanyol, Caisse d’Epargne) 5:45 p h.
6. Gesink (holland, Rabobank) 6:40 p h.

A GYORSASÁGI PONTVERSENYBEN
1. (kék trikóban) Greg van Avermaet (belga, Silence-Lotto) 158
2. Contador 137
3. Valverde 129

A HEGYI PONTVERSENYBEN
1. (narancssárga trikóban) David Moncoutié (francia, Cofidis) 149
2. Kern (francia, Crédit Agricole) 106
3. Contador 99

A CSAPATVERSENYBEN
1. Caisse d’Epargne 241:20:38
2. Euskaltel 39:22 p h.
3. CSC Saxo Bank 39:35 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik