A szlovák Barenyi győzött, Melts András legjobb magyarként harmadik

Vasvári FerencVasvári Ferenc
Vágólapra másolva!
2007.05.03. 18:49
A hegyikerékpározás szerelmesei ezúttal a Pilis erdeit hódították meg. Az április utolsó vasárnapján megrendezett Pilis Kupa egyben a 14 fordulóból álló Groupama Mountain Bike Magyar Kupasorozat második fordulója volt. Szlovák győzelem született Pilisszántón, Melts András legjobb magyarként a dobogó harmadik fokára állhatott. Az összetettet Parti András és Simon Emese vezeti.

A cross-countryban kiírt viadal a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség versenynaptárában is szerepelt, a férfiak UCI C1, a nők UCI C2 kategóriában gyűjthették a ranglistapontokat, így ezúttal az olimpiai kvalifikációba is beleszámító világranglista-pontokért ment a küzdelem. A hazai négy fős XCO olimpiai keret – Blazsó Márton, Buruczki Szilárd, Melts András és Parti András – teljes létszámmal rajthoz állt, a fiúk ragyogó versenyzéssel, pontszerző helyen értek célba.

Az elitek közt a győzelmet a szlovák Milan Barenyi nyerte, legjobb magyarként a Corratec World Team versenyzője, Melts András a harmadik helyen zárt. A C1-es kategóriájú UCI versenyen Melts mellett Blazsó Márton, Buruczki Szilárd, Parti András, Bogár Gábor és Hasenfratz Péter is az első 15 között, a nemzetközi szabályok értelmében világranglista-pontot szerző helyen ért célba. A hölgyek C2-es viadalában öt magyar kerekes járult hozzá pontjaival a tabellához. Pilisszántón rajthoz állt a néhány nappal korábban Belgiumban junior világkupa-ezüstöt szerző Benkó Barbara is, aki az U19-es korosztályban magabiztosan szerezte meg győzelmét.

A szervező Pilis Cross Country Club még alakulásuk évében, 1996-ban rendezte meg az első Pilis Kupa hegyikerékpáros versenyt, akkor Pilisvörösváron, 120 versenyző részvételével. Azóta minden évben szerepel a versenynaptárban április végén a Pilis Kupa, néhány esztendeje már Pilisszántón kerül lebonyolításra a viadal, több száz bringás részvételével. Az idei pálya hossza: 6,8 km (rövid kör 1,5 km) szintemelkedése pedig 320 m (rövid kör 250 m) volt. Benkó László és szervező csapata 21 kategóriában hirdetett győztest.

A Groupama Mountain Bike Magyar Kupasorozat harmadik fordulójára május 13-án kerül sor a Baranya-megyei Komlótól illetve Orfűtől néhány kilométerre fekvő Dirt Parkban. A Dirt Park Kupa a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárába – a pilisszántóihoz hasonlóan – bejegyzett C1-es kategóriájú XCO viadal lesz, melyen az olimpiai kerettagok számára további lehetőség nyílik a kvalifikációhoz szükséges pontok gyűjtésére.

Groupama Mountain Bike Magyar Kupasorozat – 2. forduló, Pilis Kupa, eredmények

  • Elit felnőtt férfi
  • 1. Barenyi Milan, SVK, ideje 1:57:03,
  • 2. Spencer Philip, GBR, ideje: 1:59:12,
  • 3. Melts András, HUN (Corratec,World Team), ideje: 2:00:27.
  • 5. Blazsó Márton, HUN (Szegedi KSC), ideje: 2:01:15,
  • 8. Buruczki Szilárd HUN (PCCC-Magellán-Adidas), ideje: 2:03:36,
  • 12. Parti András HUN (Józsefhegyi A.M.SE), ideje: 2:07:27,
  • 13. Bogár Gábor HUN (Bringavilág SK), ideje: 2:07:36,
  • 14. Hasenfratz Péter HUN (Bringabanda SC), ideje: 2:08:03

  • Elit felnőtt női
  • 1. Stevkova Janka SVK, ideje: 1:53:23,
  • 5. Vajda Márta HUN (Maraton SC), ideje: 2:10:29,
  • 7. Simon Emese HUN (KTM SC), ideje: 2:16:46
  • 8. Deli Anett HUN (Bringavilág SK), ideje: 2:21:15,
  • 9. Módos Gabriella HUN (Maraton SC), ideje: 2:22:28,
  • 10. Fürdös Anna HUN (Józsefhegyi SE), ideje: 2:27:24

A kupasorozat 2. fordulója után az összetett állása

Elit férfiak:
1. Parti András – Trek Józsefhegyi SE
2. Blazsó Márton – Szegedi KSC
3. Szalay Péter – Csömöri KSK

Elit nők:
1. Simon Emese – KTM SC
2. Vajda Márta – Merida Maraton SC
3. Módos Gabriella – Merida Maraton SC
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik