Gyerekek mellől a Kékszalagra – Hosszú Kávé Virág Flórával

– Hányadik Kékszalagja volt az idei?
– A családunkban hagyomány a vitorlázás, 2010-ben indultam velük először, aztán még kétszer. Ezen kívül ötször voltam ott a versenyen kisebb, majd nagyobb katamaránnal, tehát összesen nyolcszor. Eleinte egyébként nem is a Kékszalag volt a cél, sokáig olimpiai osztályban versenyeztünk Molnár Dáviddal, de mivel nem volt könnyű szponzort találni a megfelelő olimpiai felkészüléshez, gondoltuk, ha elindulunk a Kékszalagon, talán felhívjuk magunkra a figyelmet, és több esélyünk lesz támogatót szerezni. 2020-ban a Get the Red nevű Extreme40-es katamaránnal vágtunk neki, amely erős szélre volt optimalizálva, de abban az évben persze gyenge volt.

– Melyek voltak a legemlékezetesebb versenyei?      
– Az első Kékszalagom azért, mert akkor volt az árvaszúnyog-invázió, annyian voltak és olyan gyengén fújt a szél éjszaka, hogy másnapra szinte beleevődtek a vitorlákba, a fába, reggel mindenki takarította a felszerelését. Mondjuk, bevallom, ezt a részét a családom többi tagja intézte, én éjjel aludtam, sok dolgom nem volt, inkább menekültem a szúnyogok elől. A másik emlékezetes a 2022-es Kékszalag volt, amikor másodikak lettünk a Team Kaálival, abban az évben csináltam először végig egy teljes szezont, és a Kékszalagon kívül minden versenyt megnyertünk, amelyen elindultunk. Nagyon felkészült csapatba kerültem, szinte csak beültem a helyemre, és megtanultam kezelni a hajót, mindenki tudta a dolgát. Sikeres Kékszalag volt, mögöttünk hagytunk több, nálunk akár tíz lábbal nagyobb hajót is, olyanokat, amilyennel például most versenyzünk. Igaz, akkor a riválisok még rendre kísérleteztek, sok gondjuk volt, így adódott lehetőségünk megfogni őket, és jó volt a manőverezési képességünk is, ezért meg tudtuk őket előzni.

– Hét hónapja ikrei születtek. Mikor vált biztossá, hogy indul a 2025-ös tókerülő viadalon?     
– A férjemmel úgy terveztük, hogy ne maradjon nyaram Kékszalag nélkül, amit végül sikerült idén is összehozni, de nem volt könnyű. Sok segítség kellett hozzá a családtól, az ikrek mellett nem maradt sok időm másra, és nem tudtam felkészülni rendesen fizikailag sem. Minden edzés és persze a verseny után is nagyon elfáradtam. Keveset aludtam, nem tudtam kipihenni magam, a gyerekek miatt minden este felkeltem, egy kivétellel: a Kékszalag előtti nap kivételesen nem aludtam velük, hanem a kikötőben, hogy készen álljak a rajtra.

– Valamennyi ideje csak maradt a felkészülésre…
– A fizikai felkészülésem zömmel a két gyerek ide-oda cipelésében merült ki, emeletre fel, emeletről le – a srácok súlya már hét és fél kiló! Másra alig-alig volt időm, legfeljebb annyi, hogy néha kocogtam a babakocsival, ha nyűgösek voltak, és kellett a tempó, hogy megnyugodjanak. Illetve még annyi, hogy tavaly, amikor várandós voltam, elkezdtem a szezont a csapattal, egészen az Ezüstszalagig versenyeztem, és úgy volt, hogy indulok a Kékszalagon is, de az ikerterhesség miatt végül kihagytam, és motorosból kísértem őket végig.

– Milyen az anyaság ahhoz képest, amit várt?     
– Azt gondoltam, látva a nővéremet és a barátaimat, hogy a gyereknevelés fárasztó, teljes embert kíván, mert folyamatos jelenlétet igényel. De mivel mindig is elég kitartónak gondoltam magam, úgy voltam vele, hogy biztos nem lesz gond. Amikor a férjemmel egy vizsgálat után megtudtuk, hogy ikreink lesznek, egymásra néztünk és nevettünk, hogy legfeljebb kicsivel nehezebb lesz, de biztos megoldjuk. Utólag belegondolva fogalmunk sem volt, mivel jár majd, a valóság sokkal keményebb lett az elképzeléseknél. A gyerekek négy hónapos koráig szükség volt a családi segítségre, mert egyszerűen nem tudtam volna megoldani, és csak amikor elkezdtek együtt játszani tizenöt-húsz percet, akkor tudtam végre szusszanni egyet én is. Fárasztó, de úgy érzem, kezdünk a fiúkkal, Zentével és Botonddal összecsiszolódni.

– A versenyen mi volt a legnehezebb?     
– Ezzel a hajóval ekkora szélben még nem mentünk, és az elején ki kellett ismernünk a hajó határait, hogy ne kelljen folyamatosan biztonsági üzemmódban vitorláznunk, ami a teljesítőképessége hetven-nyolcvan százalékát jelenti. Ez ugyanis nem elég ahhoz, hogy tartani tudjuk a lépést a legjobbakkal, a Fifty-Fiftyvel vagy az RSM-mel. Muszáj volt minél hamarabb felvenni a ritmust, azonnal tudnunk kellett, mit bír a hajó. Szerintem olyan nyolcvanöt százalékon tudtuk tartani, olykor talán felmentünk kilencvenre is, de sokat kell még hajóznunk vele, hogy ez a szám tartósan felmenjen százra. A másik, hogy az energiaszintem nem volt éppen a csúcson, a nagy szél kifárasztott, ha gyengébb, biztosan jobban bírom, de akkor meg tovább kellett volna koncentrálni, mivel tovább tartott volna a verseny. A vége előtt jött egy nagy vihar, hatvan-hetven kilométer per órás széllel, én pedig imádkoztam, hogy ne legyen technikai problémánk. Akkor már éreztem, hogy fáradok, nem is a szél ereje miatt, hanem mert folyamatosan kellett figyelnem arra, hogy gyorsan menjen a hajó, ne boruljunk fel, mindig tökéletesen reagáljunk a szélre. Nyolcan voltunk a hajón, és nekem nem volt pihenőm, végig kellett dolgoznom.

– Milyen velük dolgozni?     
– Nagyon szeretek ezzel a csapattal versenyezni, mert nagyon összetartó, kiváló vitorlázókból áll: Sallai Gábor, Tisóczki Ferenc, Belle Örs, Ormai Koppány, Kadlecsik Márton, Debre­czeni-Mór István és Németh Domonkos, a csapatmenedzserünk pedig Nagy R. Attila, aki hihetetlenül lelkesen viszi előre a gárdát. Nagyon szerencsés és hálás vagyok, hogy a tagja lehetek!

– Hogyan lett a Team Kaáli kormányosa?     
– Még annak idején, az olimpiai felkészülés alatt is tartottam a kapcsolatot Nagy Attilával, „Rozsdával”, és egyszer felkeresett, amikor a Black Jack nevű katamaránjuk volt, hogy kiesett a kormányosuk, a sportágban legendának számító Roland Gäbler, és lenne-e kedvem beugrani a helyére. Mivel láttam az előrejelzések alapján, hogy fújni fog szél, úgy döntöttem, nem vállalom így elsőre, nehogy miattam történjen valami. De utána is tartottuk a kapcsolatot, és később, amikor már megvolt a D35-ös hajójuk, 2020-ban és 2021-ben is eljárogattam az edzésükre, de csak motorosból követtem, illetve néha beültem a hajóba és figyeltem. A lényeg, hogy megvolt a kapcsolat, és amikor nem sikerült kvalifikálni magunkat a 2021-es olimpiára, úgy döntöttem, befejezem az olimpiai hajózást, elkezdek edzősködni, és több időt töltök a Team Kaálival, amellyel összehoztunk egy találkozót, és végül úgy döntöttek, hogy a szezont velem kezdik kormányosként. Nem kellett hosszú ideig bizonyítanom, mert jól kezdődött a 2022-es év, és azóta is én vagyok a csapat kormányosa.

– Külföldön is szoktak versenyezni?     
– A svájci Bol d’Orra szerettünk volna menni, de még nem volt meg hozzá a kellő anyagi támogatás, és a hajó hossza miatt sem fogunk tudni már versenyezni.  Itthon mindenki azon gondolkodik, hogyan tudná legyőzni a Fifty-Fiftyt anélkül, hogy építsen vagy vegyen egy ugyanolyan kétárbocos hajót. A megoldás a foil, azaz a repülő hajó lesz, amely még gyorsabb, a Bol d’Oron is rendre ezek vannak elöl, már kis szélben is jól mennek. Valamilyen repülő hajóban gondolkodunk mi is, csak az ötlet még nem forrott ki teljesen, azzal újabb rekordot is fel lehetne állítani a Kékszalagon.

– Hogy látja, a családalapítás és a profi vitorlázás megfér együtt?     
– Az biztos, hogy egy egész éves olimpiai felkészülés már nem férne bele. Persze van, aki megcsinálja, de az keveset van a gyerekeivel, amit én nem szeretnék. Fiatalon is, amikor készültem az olimpiára, úgy képzeltem el, hogy 28 éves koromig tolom majd, ahogy a csövön kifér, utána viszont családot szeretnék – be is tartottam, hiszen 28 évesen lettem anya. Azonban a Kékszalagra való felkészülés nem igényel egy egész évet, legkorábban április végén kezdünk, és a verseny után sem ősszel, sem télen nem edzünk, úgy gondolom, ezt a rövid időszakot meg lehet oldani gyerek mellett.

– Akkor egy ideig most nem ül vitorlásba?      
– A családi hajónkkal ilyenkor még részt veszünk pályaversenyeken és az országos bajnokságon, bár nekem tavaly már kimaradt, és idén sem lesz rá időm. Nemcsak a gyerekek miatt, hanem mert építkezünk is, így a nevelés mellett ez határozza meg a következő időszakot az életünkben. A Kékszalag-projekt viszont folytatódik, szeptemberben még lesz egy hajózás a szponzorokkal, legközelebb pedig jövő április végén vagy május elején kezdődik újra minden.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. július 19-i lapszámában jelent meg.)