Százéves a Magyar körverseny – Tour de Hongrie 1. rész

Az egyetemes magyar kerékpársport ügyét karolta fel 1925-ben a Budai Kerékpáros Egylet, amikor külföldi mintára többnapos országúti körverseny szervezését jelentette be. „Oly versenyt írt ki, mely méltán emelkedik Európa többi, nagyszabású országúti körmérkőzései közé, hiszen időtartama három napra szól és több mint 500 km-t ölel magába” – írta a Nemzeti Sport 1925. május 30-i számában.

Az első verseny fővédnöke maga a kormányzó, Horthy Miklós lett. A viadalon amatőrök, főversenyzők, kezdők, haladók és szeniorok, valamint saját versenykiírásuk alapján a honvédség kerékpáros járőrcsapatai is részt vehettek.

Rajt hajnali négykor  

„Hajnali fél négy. Az alvó város felett ólomszínű felhők úsznak dél felé. A budai hegyek felől jövő hűvös szél megborzolja az álmodozó fákat és apró tornádókat formál az utca szétszórt szemetéből. A derengő szürkületben uszály hajók tülköknek az acélkék Dunán. Vörös fehér lámpások imbolyognak messze, mint álmos Cyklopok szemei…” – így kezdődött a Nemzeti Sport beszámolója az első szakaszról. A 87 tagú mezőny a Gellért térről rajtolt, majd Székesfehérvár, Veszprém, Tapolca, Sümeg, Vasvár, Rábahídvég és Kisunyom érintésével érkezett meg Szombathelyre. Hatalmas ellenszél nehezítette a haladást, az első etapot az MTK versenyzője, Jerzsabek Károly nyerte meg.

Másnap Szombathely és Győr között tekertek, ezúttal a Postás kerékpárosa, Medgyes Ferenc lett az első. A harmadik, egyben utolsó etap zuhogó esőben kezdődött. „Gyenge hátszélben erős irammal haladnak az egyes csoportok, helyenként 30 km-es átlaggal” – írta a Nemzeti Sport tudósítója. A Széna téri BTE-pályára Rusovszky Mihály ért leghamarabb, Jerzsabek Károly lett az összetett győztese, aki keményen megdolgozott ezért, az 510 kilométeres útvonalat összesen 22:10:36 óra alatt tette meg az MTK kiválósága.

Érkeznek a külföldiek  

Egy évvel később már a Magyar Kerékpáros-szövetség vállalta a szervezés feladatait, a verseny felvette a Tour de Hongrie nevet, egyúttal Európa legnagyobb többszakaszos amatőr körversenyévé vált. Ebben a kiírásban Észak-Magyarország tájain zajlott a viadal, mind a három szakaszt (Budapest–Debrecen, Debrecen–Miskolc, Miskolc–Budapest) Vida László nyerte meg. A 28 kilométer per órás átlagsebesség nemzetközi szinten is kimagaslónak számított, hiszen gyárak által agyontámogatott professzionalisták – ahogy lapunk fogalmazott – helyett amatőrök mérették meg magukat. A Tour de France bizonyos etapjai és a Tour de Belgique mezőnye is elmaradt ettől.

1927-re négyszakaszosra bővült a verseny, ezúttal is mindent vitt Vida László. A kerékpársport hazánkban annyira népszerűvé vált, hogy a labdarúgás mögött a második helyre került, csak az 1926-os esztendőben negyvenezer biciklit adtak el. A nemzetközi szövetség, a UCI is elismerte Magyarország törekvéseit, ezért 1928-ban nálunk rendezték meg a világbajnokságot, így abban az évben elmaradt a Tour de Hongrie. 1929-ben már jöhettek osztrákok és németek is, a drezdai Oskar Thierbach nyert összetettben, aki később a Tour de France-on lett hetedik.

1930-ban már öt napon át tartott a magyarországi körverseny, s az olasz Vasco Bergamaschi lett az első összetettben, aki később, 1935-ben Giro d’Italiát is nyert. Vida László a Debrecen és Hódmezővásárhely közötti 205 kilométeres etapon megszerezte nyolcadik szakaszsikerét. A következő évben már számos nemzetközi lap is követte az eseményeket, a Tour de France főszervezője, a L’Auto is beszámolt a magyar versenyről, amely Liszkay István sikerét hozta. 1932-ben nemzeti válogatottak is rajthoz állhattak, szinte az összes környékbeli ország érdekelve volt, mégis egy fiatal hazai kerékpáros, Vitéz József nyert. A következő versenyen Szombathelyen húszezer néző várta a bringások befutását, a viadalt egy kellemetlen incidens árnyékolta be, ismeretlen tettesek a főmezőny után öt kiló jancsiszöget szórtak szét. 1934-ben lapunk segített szponzort találni, végül a szövetség kétezer pengőt kapott az Országos Testnevelési Tanácstól (OTT). 1935-re is maradtak az anyagi gondok, nagy nevek mondták vissza a nevezést, mindössze harmincketten mérették meg magukat.

1936-ban a berlini olimpia miatt maradt el a viadal, és úgy tűnt, a belügyminisztérium döntése miatt egy évvel később sem lesz. A rajt előtt egy héttel vonták vissza ugyanis az útvonalengedélyt, ám végül a nagy hazai és nemzetközi nyomás miatt mégis megtartották, az osztrák Anton Strakati egy másodperces előnnyel nyerte meg az összetettet.

Néhány év szünet következett, majd 1942-ben a visszatért Észak-Erdélyt is bekapcsolták a körversenybe, a háromszakaszos viadal kétszer is érintette a Királyhágót. Nagy érdeklődés fogadta Kolozsváron is a kerékpárosokat, a győztes az FTC színeiben tekerő Barvik Ferenc lett. Egy esztendő múlva Mátyás király szülővárosában kritériumversenyt is beiktattak, csakhogy a háztömb körüli kerülés közben nem működtek megfelelően a számlálók, így azt az etapot törölték, a szövetség Liszkay Istvánnak ítélte a győzelmet.

Egy hét és 1400 kilométer  

Hat év szünet után 1949-ben ismét elindult a Tour de Hongrie mezőnye, nagyszámú külföldi vendéggel és öt szakasszal. Egyik etapon sem született magyar győzelem, és összetettben sem léphetett dobogóra hazai kerékpáros, Sere Gyula 22:30 perccel maradt le a győztes francia André Labeylie mögött. A táv akkor már átlépte az ezer kilométert. 1953-ban a korszellemnek megfelelően a Sztálin térről indultak a kerékpárosok, hat szakaszon összesen 921 kilométert tettek meg, ezzel Európa második leghosszabb amatőr körversenye lett a Tour de Hongrie, amely Kis-Dala József sikerével zárult.

1955-ben még egy leeresztett sorompó miatt elveszített előny sem fosztotta meg a győzelemtől Török Győzőt, aki akkora fölénnyel nyerte meg az első etapot, hogy az végig kitartott. Egy évvel később már hét szakaszra bővült a táv, időfutam is került a programba – méghozzá száz kilométeren – és a jelzőtrikókat is bevezették, az összetettet vezető bringás sárgában tekert, Török Győző a második szakasz után vehette fel és végig megőrizte.

Hat évet kellett várni a következő magyarországi körversenyre, az 1962-es esemény a régi időkre emlékeztetett, ismét jöhettek külföldiek, ráadásul a táv minden addiginál hosszabbra, 1400 kilométerre nőtt. A rendőrség ezúttal figyelt a sorompókra, Pápán a sorompóőr türelmét és megértését kérték. Két magyar is dobogós lett, de az első helyet az osztrák Adolf Christian szerezte meg.

1963-ban csapatidőfutamot is beiktattak, a Dózsa megelőzte a keletnémet válogatottat, és összetettben is Újpestre került a győzelem Mészáros András jóvoltából. 1964-ben a jubileumi, huszadik Tour de Hongrie-n kilenc szakaszon versengett a magyar és külföldi mezőny, ezúttal is újpesti sikerrel, Stámusz Ferenc nyert.
1965 határt jelentett a magyar körverseny históriájában. A tikkasztó hőségben Mahó László az utolsó etapon nyújtott teljesítményének köszönhetően győzött, ráadásul úgy, hogy egyetlen szakaszon sem zárt az első háromban. Hosszú szünet következett, a rendszerváltás után, 1993-ban tartottak legközelebb Tour de Hongrie-t, de ez már egy másik történet.

A háromnapos dunántúli körversenyből rövid idő alatt európai hírű viadal vált, és ha volt szándék és pénz is a rendezésre, a kerékpárosidényben meghatározó szerepet töltött be, hiszen a legjobb magyar versenyzők összemérhették erejüket a külföldiekkel. Az érdeklődés is fokozott volt, többezres, olykor több tízezres közönség várta a mezőnyt a célállomásokon.

A Tour de Hongrie története 1993-ban folytatódott, a következő fejezet a kilencvenes-kétezres éveket mutatja be, amikor az újraindulást követően ismét hazai és külföldi kiválóságok mérték össze erejüket Magyarország tájain, és időnként magyar versenyző is győzni tudott.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 26-i lapszámában jelent meg.)