Derby D'Thuram: Marcus és Khéphren meghódítja Itáliát

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 14:29
Marcus Thuram az Inter, Khéphren Thuram a Juventus futballistája (Fotók: Imago Images, AFP)
Olaszországban születtek klasszis francia labdarúgó gyerekeként, de Marcus és Khéphren Thuram már a saját öröksége megteremtésén dolgozik – és nagyon jól halad ezen az úton.

 

Február 16-án a Juventus–Internazionale olasz szuperrangadón (1–0) a hazaiaknál kezdő volt Khéphren Thuram, a vendégeknél pedig sérüléséből visszatérve, a 62. percben állt be Marcus Thuram. Testvér a testvér ellen a Derby d’Italián, a 23 éves védekező középpályás 27 éves bátyja ellen, aki csatár. A Thuram nevet azonban nem ők tették híressé, hanem az édesapjuk, Lilian Thuram, aki egy harmadik poszton, jobbhátvédként futballozott 1991 és 2008 közötti profi pályafutása során. Nem is akárhol, például kisebbik fia jelenlegi klubjában, a Juventusban is, előtte a Parmában, utána a Barcelonában. És nem is akárhogyan: egyebek mellett világbajnok, Európa-bajnok a franciákkal, UEFA-kupa-győztes és kétszeres olasz bajnok. Fiai akkori állomáshelyén, Parmában, illetve Parmához közel, Reggio Emiliában születtek, de ma már mindketten a francia válogatottat erősítik.

Lilian Thuram li und David Trezeguet 2 v li beide Juventus feiern mit ihren stolzen Sprössli
2005: Lilian Thuram (balra) és David Trezeguet a fiaival és a bajnoki arannyal

Ezen a meccsen játszottak harmadszor egymás ellen. A két csapat őszi, máris legendás 4–4-es mérkőzésén is találkoztak, korábban pedig egyszer Franciaországban, még 2019 januárjában, a Guingamp–Monaco Ligakupa-elődöntőn, amelyet 2–2 után tizenegyesekkel 7–6-ra az idősebb testvér csapata, a Guingamp nyert meg, 0–2-ről felállva, az egyenlítő gólt éppen Marcus szerezte. Könnyen ki lehet számolni, Khéphren akkor csak 17 éves volt, de már bizalmat szavazott neki Leonardo Jardim vezetőedző.

Két pályafutás sok hasonlósággal – és sok különbséggel. Az első lépcsőfok mindenesetre közös: mindketten már Franciaországban, az Olympique de Neuilly nevű klub utánpótlásában nevelkedtek, Marcus 2007 és 2010, Khéphren 2007 és 2013 között, vagyis egyszerre kezdtek. A jelenlegi Inter-csatár útja onnan a Boulogne-Billancourt-nál töltött két év után a Sochaux-hoz vezetett, ott mutatkozott be a felnőttek között is 2015. március 20-án a Chateauroux elleni Ligue 2-meccsen. A Juve-középpályás útja – hogy, hogy nem a Boulogne-Billancourt-nál töltött három év után – a Monacóhoz vezetett, amelynek felnőttcsapatában rögtön egy Bajnokok Ligája-meccsen dobták be a mély vízbe, az Atlético Madrid elleni 2–0-s vereség során, 2018 novemberében, amikor csak 17 éves volt. „Amikor úgy mész vissza a csapattársaidhoz az akadémiára, hogy éppen most léptél pályára a Bajnokok Ligájában, az valami varázslatos érzés”   – emlékezett vissza bemutatkozására az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján.

Az ifjabb Thuram talán valamivel gyorsabban érő típus. Olyan fiatal, hogy az édesapját már nem is látta futballozni.  „Hogy vannak-e róla emlékeim játékosként? Nem, nemigen. De tudom, hogy a Juventusban és a Barcelonában is játszott.”

FC Internazionale v SS Lazio - Serie A Marcus Thuram of FC Internazionale and his father Lilian Thuram pose with the Scu
2024: a papa, Lilian (balra) után Marcus is olasz bajnok lett

Négy évvel idősebb bátyja már annál jobban emlékszik. „Tisztán megvan az emlékeimben, amikor bajnok lett a Juventusszal, anyával mi is ott ünnepeltünk vele a pályán, készült is erről fénykép  – mondta az UEFA honlapjának.  – Tizenegy éves voltam a visszavonulása évében, 2008-ban, mentünk focizni a Barcelona edzőpályájára, de otthon felejtettem a csukámat. A felnőttcsapatból Lionel Messi lábmérete állt a legközelebb az enyémhez, úgyhogy kölcsönadta a cipőjét. Nem volt még akkora sztár, mint amilyen később lett, de már mindenki róla beszélt, képzelhetitek, hogy néztek rám a haverjaim, amikor mondtam nekik, hogy Messi cipőjében játszottam! Ráadásul vissza sem kellett adnom, megtarthattam. De aztán odaajándékoztam az egyik csapattársamnak az Olympique de Neuillyben.”

Két francia klubja (Sochaux, Guingamp) után Marcus 2019-ben kilépett a komfortzónájából, és országot váltott, a Borussia Mönchengladbach játékosa lett. Ennél jobbat nem is tehetett volna: az elvileg erősebb bajnokságban már az első évében megdöntötte saját idénybeli gólrekordját. Addig kilenc találatnál többet nem szerzett egy évadban, a Bundesligában tíz góllal mutatkozott be. A Gladbachból lett válogatott is, második idénye elején, 2020 őszén. Igaz, korábban már letette a névjegyét címeres mezben, 2016-ban U19-es Európa-bajnok lett a Les Bleus-vel. Bár nem ő volt a torna csillaga, hanem csapattársa, bizonyos Kylian Mbappé…

Olyannyira jól rajtolt Mönchengladbachban, hogy 2019 szeptemberében, októberében és novemberében is ő lett a hónap újonca a Bundesligában. Gladbach-játékosként járt Magyarországon is 2021 februárjában, amikor a pandémia alatt az angol csapatok nem léphettek pályára Németországban, és a Borussia a Puskás Arénában fogadta zárt kapus Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn a Manchester Cityt (0–2, összesítésben 0–4). Szebb emléke Budapestről a tavaly őszi Izrael–Franciaország (1–4) Nemzetek Ligája-mérkőzés, amelyet meg a közel-keleti háború miatt rendeztek a kispesti Bozsik Arénában, igaz, erre a meccsre csak elutazott ide a csapattal, pályára nem lépett, mint ahogy a franciák két 2020-as budapesti Eb-meccsén is csak csere volt.

UNFP Trophy Awards - Paris Lilian Thuram, Khephren Thuram, Marcus Thuram and guest attending the 30th ceremony UNFP Trop
Három a Thuram: Lilian (balról), Khéphren és Marcus

A Mönchengladbachot négy év alatt nőtte ki, 2023 nyarán szerződtette az Inter, szabadon igazolható labdarúgóként. Szeptember 3-án meg is szerezte első gólját új klubja mezében a Fiorentina ellen, majd októberben a BL-ben is betalált, a klubtörténet csupán harmadik francia gólszerzőjeként Youri Djorkaeff és Patrick Vieira után. Remek első idényt zárt a Serie A-ban, tizenhárom góllal és ugyanannyi gólpasszal. És első nekifutásra máris olasz bajnoki címet nyert! Nagyszerű csatárpárost alkotott az argentin világbajnok Lautaro Martínezzel, aki ellen 2022 decemberében még világbajnoki döntőt játszott Katarban. Marcus Thuram a 41. percben állt be 0–2-es állásnál Didier Deschamps váratlan kettős cseréje révén, és nagyszerűen futballozott, csapata pedig eljutott a tizenegyesekig, ám végül alulmaradt. Milánóban remekül egészítik ki egymást Lautaro Martínezzel, nagyon kellett Simone Inzaghi csapatának az a fizikai erő és energia, amit ő hozott magával. Idén is már 13 bajnoki találatnál jár, pedig tíz meccsel kevesebbet játszott, mint az előző idényben, együttese pedig újfent listavezető a Serie A-ban.

Khéphren Thuram csapatsikerekre és a scudettóra egyelőre csak áhítozik Torinóban, a csapat túl sok pontot elszórt a bajnokságban a rengeteg döntetlenje miatt. De abszolút alapember lett újoncidényében Thiago Mottánál, a középpálya mélyén általában Manuel Locatellivel alkot remek kettőst, rengetegszer szerez labdát és nyer párharcot, reményteli a jövője. Már a válogatottban is bemutatkozhatott Hollandia ellen egy percre, de ott persze nincs könnyű dolga, hogy megvesse a lábát, hiszen mások mellett a Real Madrid két sztárjával, Aurélien Tchouaménivel és Eduardo Camavingával kell megküzdenie a posztján.

A tehetséges testvérpár tehát ugyanabban a ligában futballozik, s minden esélye megvan rá, hogy a francia válogatottban is együtt lépjen pályára. Nagy vágyukat már meg is fogalmazták az UEFA Bajnokok Ligája Magazinjában. „A Bajnokok Ligájában mindig erősebbek a fények, szebbek a pályák és lelkesebbek a szurkolók. A kedd és szerda esték igazán különlegesek. Jó lenne egy Juventus–Inter Bajnokok Ligája-döntő”  – ábrándozott Marcus Thuram.

Ez idén már biztosan álom marad, mivel a Juve elhasalt a PSV elleni rájátszáspárbajban – de a jövőben még valóra válhat. 

2023 márciusában Marcus (balra) és Khéphren is kerettag volt a hollandok elleni Eb-selejtezőn, de csak utóbbi lépett pályára
Született: 1997. augusztus 6., Parma (Olaszország)
Állampolgársága: francia 
Sportága: labdarúgás
Posztja: csatár Válogatottsága/góljai:      29/2
Klubjai: Sochaux II (2014–2017), Sochaux (2015–2017), Guingamp (2017–2019), Borussia Mönchengladbach (német, 2019–2023), Internazionale (olasz, 2023–)
Kiemelkedő eredményei: vb-ezüstérmes (2022), olasz bajnok (2024), olasz Szuperkupa-győztes (2023), francia Ligakupa-döntős (2019), U19-es Európa-bajnok (2016)
NÉVJEGY – Marcus Thuram
Született: 2001. március 26., Reggio Emilia (Olaszország)
Állampolgársága: francia Sportága:      labdarúgás
Posztja: középpályás Válogatottsága/góljai:      1/0
Klubjai: Monaco B (2018–2019), Monaco (2018–2019), Nice B (2019–2020), Nice (2019–2024), Juventus (olasz, 2024–)
Kiemelkedő eredményei: francia Ligakupa-döntős (2022)
NÉVJEGY – Khéphren Thuram 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. március 1-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt? Martínez és Thuram góljával az Inter gond nélkül nyert a Feyenoord otthonában a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája

Nem tud elszakadni a medencétől – interjú Drasko Brguljannal

Képes Sport
8 órája

Football Benchmark-elemzés: a Bajnokok Ligája még sokat nyom a latba

Képes Sport
14 órája

Három aranyat nyert egy napon – Keleti Ágnes-sorozat, 4. rész

Képes Sport
2025.03.04. 12:07

Amerikai csúcskosárlabda magyar szereplővel – interjú Jakab Mátéval

Képes Sport
2025.03.03. 10:46

„Kimondom, amit gondolok” – interjú a kétszeres világbajnok Szűcs Lucával

Képes Sport
2025.03.02. 12:56

„Álmodtam egy világot magamnak” – interjú Esküdt Judittal

Képes Sport
2025.02.28. 16:31

Sportkönyvtár: ház a hegy tetején

Képes Sport
2025.02.28. 16:21
Ezek is érdekelhetik