A skót stadiontervező eltűnő öröksége – Archibald Leitch

Szinte teljesen elfeledve hunyt el 1939 áprilisában Archibald Leitch. A korabeli sajtóban egyetlen nekrológ sem méltatta érdemeit, noha az 1865-ben született glasgow-i építész alapvetően határozta meg az Egyesült Királyság futballstadionjainak arculatát. A nevéhez köthető helyszínek listája zavarba ejtően hosszú; nem állítanak sokat a brit építészettörténet szakértői, amikor a skót mérnökembert minden idők legfoglalkoztatottabb brit stadionépítészének nevezik. Pályája csúcsán, az 1920-as években előfordult, hogy az angol első osztályban szereplő huszonkét csapat közül tizenhat Leitch-féle stadionban játszott, az 1966-os angliai világbajnokság nyolc stadionja közül pedig hat az ő keze munkáját dicsérte.

És akkor következzen az említett felsorolás az angliai, skóciai, walesi, észak-írországi, valamint írországi futballhelyszínekről, amelyeknek felépítésében, átépítésében vagy bővítésében része volt: Anfield (Liverpool), Highbury (Arsenal, 2006-ban lebontották), Ayresome Park (Middlesbrough, 1997-ben lebontották), Bramall Lane (Sheffield United), Cardiff Arms Park (eleinte labdarúgásra használták, később rögbistadion lett, ma a Cardiff Rugby pályája), Celtic Park (Celtic), Craven Cottage (Fulham), Dalymount Park (Bohemian FC), Deepdale (Preston North End), The Old Den (Millwall, 1993-ban lebontották), Dens Park (Dundee FC), The Dell (Southampton, 2001-ben lebontották), Ewood Park (Blackburn Rovers), Filbert Street (Leicester, 2003-ban lebontották), Fratton Park (Portsmouth), Goodison Park (Everton), Hampden Park (skót válogatott, Queens Park FC), Home Park (Plymouth Argyle), Hyde Road (Manchester City, 1923-ban lebontották), Ibrox Park (Rangers), Hillsborough (Sheffield Wednesday), Lansdowne Road (ír rögbiválogatott, eredetileg futballstadion is, 2007-ben lebontották), Leeds Road (Huddersfield, 1994-ben lebontották), Molineux (Wolverhampton), Oakwell (Barnsley), Old Trafford (Manchester United), Park Avenue (Bradford, 1980-ban lebontották), Pittodrie Stadium (Aberdeen), Roker Park (Sunderland, 1998-ban lebontották), Rugby Park (Kilmarnock), Saltergate (Chesterfield, 2012-ben lebontották), Selhurst Park (Crystal Palace), Somerset Park (Ayr United), Stamford Bridge (Chelsea), Stark’s Park (Raith Rovers), Twickenham Stadium (rögbistadion, az angol rögbiválogatott használja), Tynecastle Park (Hearts), Valley Parade (Bradford City), Villa Park (Aston Villa), West Ham Stadium (az 1930-as évek elején működő Thames FC futballmérkőzéseinek színhelye volt, semmi köze a West Ham Unitedhez, egyébként agárversenypályaként működött, 1972-ben bezárt), White Hart Lane (Tottenham, 2017-ben lebontották), Windsor Park (északír válogatott, Linfield).

A meghökkentően terebélyes referenciasor önmagában sejteti, hogy amit a Glasgow-ban nevelkedett, fiatal építészként eleinte ceyloni (Srí Lanka-i) teagyárakat és skóciai üzemi épületeket tervező, egyébként protestáns vallású, szabadkőműves férfi véghez vitt a brit stadionépítészet terén, mindmáig meghatározza a futballszínterek stílusát, karakterét. A kétszintes tribünök, a pálya fölé benyúló jellegzetes tetőszerkezetek, a középső lelátórész fölötti díszes oromzat, a nézőtér arculatát és statikai biztonságát meghatározó tartóoszlopok, a klinkertéglás külső falak, a kovácsoltvas kapuk egyaránt jellemzőek a Leitch nevével fémjelzett stadionokra, a megoldásokat pedig előszeretettel vették át és alkalmazták más építészek is. Éppen ezért szemlélhetjük némi rossz érzéssel az elmúlt években jellemző folyamatot, amely az említett épített örökséget és annak értékeit felszámolva törekszik a globális trendeknek megfelelő, a hagyományokat kevéssé becsülő, steril arénák kialakítására.

Láthattuk az iménti névsort böngészve is, hány meg hány nagy múltú egyesület hagyta ott, bontotta le vagy alakította át gyökeresen régi otthonát. Aktuális példa az Everton FC, amely az aktuális idény végén készül kiköltözni az 1892 óta használt, részben Archibald Leitch tervezte, lebontása ítélt Goodison Parkból, hogy birtokba vegye a tengerparton felhúzott, vadonatúj, multifunkcionális Everton Stadiumot. Egyre kevesebb stadionban látható még autentikus részlet mindabból, amit a múlt századforduló figurájának ceruzája rajzolt meg, a bővítések, felújítások nyomán sok helyen a ráépítések fedik el a valamikori kulisszákat. Jelen képösszeállításunkkal igyekszünk megidézni és bemutatni eredeti patinájukban azokat a sokak által kedvelt brit futballstadionokat, amelyek magukon viselik vagy viselték a hajdan alulértékelt építész munkája nyomát, hatását. Életrajzírója, az Engineering Archie: Archibald Leitch – Football Ground Designer című könyvet jegyző Simon Inglis történész állítja, noha az építész megrendelői jellemzően elégedettek voltak egyszerűségre törekvő, gyakorlatias és nem utolsó sorban megfizethető megoldásaival, az 1923-ban átadott nemzeti stadion, a Wembley tervezésénél fel sem vetődött a neve, a döntéshozóknál szakmabeli keresettsége dacára „nem feküdt jól”.

Ha Leitch történetéről beszélünk, kikerülhetetlen, hogy szóba hozzunk két stadionbalesetet. Az egyiknél közvetlen felelőssége is felvetődött, a másiknál, bár ő maga már fél évszázaddal korábban elhunyt, inkább kárvallottja volt az esetnek. Utóbbi az 1989. április 15-én bekövetkezett Hillsborough-tragédia, a részben általa tervezett sheffieldi stadionban, a Liverpool–Nottingham Forest FA-kupa-elődöntőn 97 ember vesztette életét az egymást agyonnyomó szurkolók tömegében. A katasztrófa folyományaként született meg a híres Taylor-jelentés, amely szigorúan meghatározta a brit stadionokban a biztonsági óvintézkedéseket, átalakította a lelátókat, megszüntetve a Leitch-féle időszak építészeti alapelemeként kialakított állóhelyeket, ilyen módon pedig zárójelbe téve az építész munkásságának egyik legfőbb nyomát.

A Leitch munkásságához szorosan kapcsolódó tömegszerencsétlenség pedig 1902. április 5-én történt, a Skócia–Anglia válogatott mérkőzésen, mégpedig a szeretett klubjának, a Rangersnek nem egészen három évvel korábban épített glasgow-i stadionban: az Ibrox Parkban – ahol aznap ő maga is jelen volt – leszakadt az egyik állótribün fapadlózata, huszonöt ember meghalt, több mint ötszáz megsebesült. Az utólagos vizsgálatok a történtekért nem a főépítészt, hanem Alexander MacDougall beszállítót tették felelőssé, aki az építkezés során a Rangersnek a drágább, vörösfenyőből készült deszkákat számlázta ki, valójában azonban olcsóbb, silányabb fenyőtípust használt a lelátó borításához (ehhez tette hozzá kritikusan az említett életrajzíró, hogy az anyagmódosítást a hatékonyság jegyében bizonyára Leitch is jóváhagyta). Ami ezután történt, rendkívül meglepő fordulat, máshonnan közelítve azonban a brit gondolkodás szép megnyilvánulása: ahelyett, hogy elzavarták és szakmailag megsemmisítették volna az Ibrox Park elhibázott megépítését végző Leitch urat, őt magát kérték fel az újragondolt, masszívabb, plusz tartóelemekkel megerősített szerkezet kidolgozására. Igaz, a váratlan megbízáshoz szükség volt a súlyos presztízsveszteséggel fenyegetett építész levelére, amelyben a Rangers vezetőit udvariasan megkéri, ne sújtsák a megbélyegzéssel felérő mellőzéssel. „El sem tudom mondani, milyen kimondhatatlan gyötrelmet okozott a baleset nekem, aki minden bizonnyal a legboldogtalanabb szemtanú voltam a stadionban” – esdekelt az ekkor 37 éves fiatalember, akinek nagyvonalúan megbocsátottak a glasgow-i döntéshozók, megmentve ezzel Nagy-Britannia virágzó futballéletének a leghatékonyabb stadionépítőt.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. március 8-i lapszámában jelent meg.)