Ademola Lookman: (még csak) Afrika legjobbja!

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.01.04. 12:30
Az olasz Atalanta nem kis meglepetésre nyerte meg az Európa-ligát, a döntőben parádézó Ademola Lookmannek is köszönhetően (Fotók: AFP)
Elképesztő év van az Atalanta 27 éves nigériai csatára mögött, aki mesterhármast szerzett európai kupadöntőben és góljaival az olasz bajnokság élére repítette a bergamói csapatot. Ha az Atalanta elfogadja valamelyik óriásklub ajánlatát, Ademola Lookman nagy játékosból világsztár lehet.

 

Amikor december 16-án a marokkói Marrákesben tartott gáláján az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) kihirdette, hogy a kontinensen az év játékosa Ademola Lookman, az Atalanta csatára lett, igazából senki sem lepődhetett meg. Pedig remek éve (ősze) van az egyiptomi Mohamed Szalahnak (Liverpool), a guineai Serhou Guirassynak (Stuttgart, majd Borussia Dortmund) vagy a marokkói Asraf Hakiminek (PSG) is, ám a 27 éves nigériai extra teljesítményt nyújtott ebben az évben. Akik nem nézik a „kisebb” olasz klubok mérkőzéseit, azoknak először talán május 22-én, az Európa-liga dublini döntőjében üthette meg a fülét Lookman neve, hiszen a 12., a 26. és a 75. percben is betalált, vagyis ő szerezte a finálé valamennyi gólját az idényben – minden versenysorozatot figyelembe véve – ezt az egyetlen vereséget elszenvedő Bayer Leverkusen ellen. Egyet ballal a jobb felsőbe, egyet jobbal a bal alsóba, egyet ballal a bal felsőbe – egyik szebb volt, mint a másik! Az Atalantát pedig története első nemzetközi trófeájához segítette mesterhármasával. Lookman mindössze a hatodik játékos, aki triplázott európai kupadöntőben, és az első 1975 óta (akkor az UEFA-kupa-döntőben a Borussia Mönchen­gladbach Twente elleni 5–1-es győzelme során Jupp Heynckes szerzett három gólt).

És szárnyalása ősszel is folytatódott, a Serie A-ban kilenc gól és öt gólpassz fűződik a nevéhez, miközben hármat vágott a Bajnokok Ligájában is, egyet a Real Madrid ellen. A France Football és az UEFA Aranylabda-listáján ő volt idén az egyetlen afrikai jelölt, végül 14. lett a szavazatok alapján.

Született: 1997. október 20., Wandsworth
Állampolgársága: angol, nigériai
Sportága: labdarúgás
Posztja: balszélső
Klubjai: Charlton Athletic (angol, 2015–2017), Everton (angol, 2017–2019), RB Leipzig (német, 2018 – kölcsönben), RB Leipzig (2019–2022), Fulham (angol, 2020–2021 – kölcsönben), Leicester City (angol, 2021–2022 – köl­csön­ben), Atalanta (olasz, 2022–)
Válogatottsága/góljai: 23/6 (2022–, Nigéria)
Kiemelkedő eredményei: Európa-liga-győztes (2024), Afrika-kupa-2. (2023), U20-as világbajnok (2017), az év afrikai labdarúgója (2024)

Az Európa-liga-döntő legértékesebb játékosának díja is az övé lett 
NÉVJEGY – ADEMOLA LOOKMAN

Persze Lookman nem az Atalanta „találmánya”, ismert labdarúgó volt már korábban is, igaz, a három (illetve még csak két és fél, de így is igaz) eddigi bergamói idényében jóval eredményesebb volt, mint korábban bárhol. Az elmúlt két olasz idényben 13, illetve 11 bajnoki találatig jutott, most pedig már kilencnél tart, korábban hat volt az idénybeli csúcsa a Leicester City színeiben, amelyben kölcsönben futballozott.

Noha mindkét szülője nigériai, ő már London Wandsworth nevű külső városrészében született. Kisebb londoni klubok után 16 évesen, 2013-ban került a Charlton Athletic akadémiájára, és miután az U18-as, majd feljátszva az U21-es korosztályban is házi gólkirály lett, nagyon hamar, már 2015. november 3-án bemutatkozhatott az Athletic felnőttcsapatában is, decemberen pedig már az első gólját is megszerezte a Brighton & Hove Albiontól elszenvedett 3–2-es vereség során.

Atalanta BC v Real Madrid C.F. - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD6
 

Akkor még úgy tűnt, angol válogatott lesz, 2016-ban bemutatkozott az U19-es angol válogatottban, majd játszott 15 meccset az U20-as, 11-et pedig az U21-es korosztályos válogatottban is, csak 2022-ben lett nigériai válogatott – immár a felnőtteknél. Még az angolokkal lett 2017-ben U20-as világbajnok, csapattársa volt például Fikayo Tomori, Dominic Calvert-Lewin vagy Ainsley Maitland-Niles is. Tegyük azért hozzá: miután kiöregedett a szigetországi korosztályos csapatokból, három évig nem hívta meg az angol szövetség – így talán már nem volt olyan nagy dilemma, hogy szülei hazájának válogatottját válassza. Nigériaiként játszott első válogatott tornáján mindjárt hallatott is magáról a 2023-as elefántcsontparti Afrikai Nemzetek Kupáján, amelyen háromszor volt eredményes, beválasztották a torna álomcsapatába, a „szuper sasok” pedig ezüstérmet nyertek a házigazda mögött.

A Charltont jó egy év alatt kinőtte, 2017. január 5-én négy és fél éves szerződést írt alá az Evertonnal. A bemutatkozása nem is sikerülhetett volna szebben, tíz nappal később, Ross Barkley helyére csereként beállva ő szerezte csapata negyedik gólját a Manchester City (!) elleni 4–0-s siker során. Majd azon a nyáron játszotta első meccsét az Európa-ligában is, amelyet később olasz csapatával megnyert – az első ellenfele a felvidéki Rózsahegy volt a selejtező harmadik fordulójában.

Sam Allardyce menedzser azonban nem számolt vele a kezdőcsapatban, és hogy több játéklehetőséghez jusson, egyetlen év után az Everton kölcsönadta az RB Leipzignek. Abban a fél idényben, 2018 tavaszán remekelt a Lipcsében Gulácsi Péter és Willi Orbán csapattársaként, 11 bajnoki meccsen öt gólt is szerzett. Így egy évvel később a német klub végleg meg is vásárolta 18 millió euróért, négyéves szerződést kötve vele.

Ám innen még nem vezetett egyenes út a világhírnév felé. A teljesítménye előbb rapszodikussá vált, majd jelentősen romlani kezdett. Bár sérülések nem hátráltatták (egy év alatt mindössze négy meccset kellett sérülés miatt kihagynia), a teljes 2019–2020-as idényben gól nélkül maradt. El is veszítette a bizalmat, csupán 11 találkozón jutott szóhoz. A következő két idényben pedig kölcsönadta őt a Lipcse, és mivel nem érezte jól magát Németországban, nem csoda, hogy Angliába került, előbb a Fulhamhez, majd a Leicester Cityhez. Sokkal több játéklehetőséghez jutott, viszont a statisztikái nem javultak látványosan: Londonban 35 meccsen négy, Leicesterben 42 találkozón nyolc gólt jegyzett, ami csatárként nem éppen ütős mutató.

Gian Piero Gasperini, az Atalanta mestere nagy mágusa annak, hogy más csapatok keretének mélyéről varázsoljon elő olyan játékosokat, akikben ott van az X-faktor, mégis lemondanak róluk aktuális együttesüknél. Ki tudja, mit látott meg Lookmanben 2022 nyarán, de Bergamóba szerződtetése mindkét félnek igencsak gyümölcsözőnek bizonyult. Kellett a játékos kibontakozásához az is, hogy Gasperini megtalálta a tökéletes helyét a pályán. Korábbi csapataiban volt középcsatár, szélső vagy középső középpályás is, az Atalantában viszont stabilan balszélső, ezen a poszton pedig érvényesíteni tudja a sebességét és kimagasló technikai képességeit.

A Leverkusen elleni EL-győzelem és mesterhármas után azt mondta: „A minap kérdezték tőlem, csináltam-e mást, másként készültem-e, mint korábban, esetleg mást ettem-e a meccs előtt, mint szoktam. De nem, mindent ugyanúgy csináltam, ahogy szoktam. De olyan volt, mintha ezen a mérkőzésen a felhőkön jártam volna, minden nagyszerű volt. Ez a találkozó életem legnagyobb élménye, de történelmi nap a csapat és Bergamo város életében is. Idő kérdése volt csak, mikor jön ez ki belőlem. Sohasem kételkedtem magamban és a képességeimben, de kissé sajnálom, hogy nem tudtam korábban megmutatni, mire vagyok képes.”

Népviseletben vette át az év legjobb afrikai labdarúgójának díját

Nos igen, Lookman jelenleg a Transfermarkt becslése szerint 55 millió eurót ér, de ennek nyilván az életkora is az oka, mivel már 27 éves. Ha mindezt, amit mostanában látunk tőle, 21 évesen művelné, bizonyos, hogy százmillió fölé taksálnák az árát. Persze így is lehet, hogy akár 70-80 millió eurót is kapna érte az Atalanta, ha megválna tőle – a szerződése 2026 nyaráig érvényes. Kérő persze bőven akad, a legnagyobb angol és spanyol klubok csábítják, köztük a Manchester United és a Chelsea is. Legutóbb azt mondta: remekül érzi magát Bergamóban.
Pedig bizonyára ő is tudja, ha a Premier League-ben játszana, jó nevű játékosból hamar világsztárrá válhatna.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 4-i lapszámában jelent meg.)
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik